Amikor először láttunk a televíziók szenzációhajhász műsoraiban nyelvet tanuló csecsemőket, csak legyintettünk vagy szörnyűlködtünk. Mára azonban annyira gyakorivá vált a jelenség, hogy minden kisgyerekes anya és ifjú nagymama személyes ismeretségi körében is hall olyanokról, akik óvodáskorban vagy akár még korábban kezdenek ismerkedni a magyaron kívül más nyelvvel is.
Sok a vegyes házasság, a hosszabb-rövidebb ideig külföldön élő család, de a Magyarországon élő magyar szülők egy részénél is komoly a törekvés arra, hogy a csemete minél korábban belekóstolhasson egy idegen nyelvbe.
A segédeszközök és lehetőségek tárháza egyre bűvül: ki saját maga igyekszik otthon különféle oktatóprogramok segítségével a mindennapi élet részévé tenni a másik nyelvet, ki idegennyelvű CD-ket hallgat, mese DVD-ket néz a csöppséggel, vagy foglalkozásra hordja, majd nemzetközi óvodába íratja a gyereket.
A jelenség eléggé új nálunk, ezért még tömeges méretekben nem látható, hová vezet ez a sok igyekezet. Mi történik, ha a GYES ideje alatt oly lelkes anyuka visszamegy dolgozni, lesz-e még ideje és energiája továbbra is az idegen nyelvvel kapcsolatos elfoglaltságokra? A nemzetközi óvodába járó gyerekeket nemzetközi iskolába íratják majd?
Csapdák és veszélyek
A korai nyelvtanulás – csakúgy, mint a babaúszás, zenei foglalkozás és egyéb fejlesztő program – legfőbb veszélye, hogy túlságosan hamar órarend szerinti életmódra kényszeríti a kisgyerekeket. Célirányos tevékenységet és a szülő által kiválasztott tárgyra koncentrált figyelmet vár el abban az életkorban, amikor a gyermek legfontosabb feladata az lenne, hogy maga találjon elfoglaltságot és célt saját magának, és érdeklődése tárgyával annyi ideig és olyan módon foglalkozzon, ameddig és ahogy ő szeretne.
Soknyelvű Európa régen és ma
Ellenzők még akadnak, a korábban gyakran hangoztatott „Tanulja meg először az anyanyelvét!” formula azonban mintha egyre halkulna. Nem nehéz belátni, hogy ha a világ nagyobbik felén (lásd Afrika, Ázsia, Kanada, Európa egyes országai) teljesen természetes a többnyelvűség, miért pont a mi agyunkat terhelné meg ez a feladat?
De nem kell ilyen messzire menni. Elég, ha csak saját felmenőinkre gondolunk: ki az, akinél nem akad egy-két történet a családi legendáriumban a sváb nagymamáról vagy a tót dédnagypapáról? Egy-két emberöltővel ezelőtt itt, Közép-Európában is magától értetődő volt, hogy az emberek több nyelvet használtak a napi tevékenységeik során: mást a sarki sváb fűszeresnél, mást a drótostóttal, mást a hivatalos ügyek intézésénél és esetleg mást otthon, a családban.
Így volt ez Európa nagyrészén (és sok helyütt ma is így van). Emlékszünk még Thomas Mann a „Buddenbrook ház” című regényére? Ebben megfigyelhetjük, hogy az öreg konzul, Johann Buddenbrook üzletfeleivel az irodalmi németet, a társasági életben a franciát használta, de amikor otthon volt és igazán elengedte magát, a helyi nyelvjárást beszélte.
Ártalmas az anyanyelvre?
A két(vagy több)nyelvűségre tehát nem kell úgy tekintenünk, mint valami exotikus virágra: valójában időben és térben is ez a gyakoribb az egynyelvűséghez képest.
A többnyelvűség persze csak legritkább esetben jelenti azt, hogy az ember ugyanolyan színvonalon érti és beszéli mindegyik nyelvét. Általában mindenkinek megvan a domináns nyelve, az, amelyikben igazán otthon érzi magát.
Els Oksaar észt származású, Németországban élő nyelvész így vall személyes tapasztalatairól: „A fiam 29 éves, és már iskoláskora előtt megtanult négy nyelven: észtül, svédül, németül és angolul. Azt, hogy nem lesz sok gondja az iskolában a franciával, előre lehetett sejteni. Én is többnyelvűként nőttem fel, de az észtet tartom az anyanyelvemnek. Hamburgban is észt nyelven beszélünk odahaza, és ha egyszercsak elkezdenénk németül vagy svédül beszélni egymáshoz, az olyan lenne, mintha megváltoznának a köztünk lévő érzelmi viszonyok. Merevvé és távolságtartóvá válna minden. Mert már annak is jelzésértéke van, hogy melyik nyelven szólalunk meg.”
Az érzelmi kötődések miatt tehát mindenkiben személyes viszony alakul ki a beszélt nyelveihez is. Ezért nem ajánják egyes pszichológusok, hogy egy szülő a mindennapok során ne a saját anyanyelvén beszéljen a gyermekéhez: így valóban elveszhetnek olyan kötődési pontok, amelyek pótolhatatlanok.
Abban a családban, ahol a két szülőnek nem ugyanaz az anyanyelve, természetes, ha mindketten úgy beszélnek a gyermekükkel, ahogy az a szívükből jön. Hogy imitálhatjuk ezt a helyzetet? Ha igyekszünk körülvenni magunkat az idegen nyelvvel, akkor az hamarosan szinte magától válik második nyelvünkké: ha együtt énekelünk, mesekönyveket olvasunk, később DVD-ket nézünk, használjuk a nyelvet más családokkal való találkozásokkor és a nyaralásnál, bébiszittert hívunk, aki „csak játszik” a kicsivel, miközben a másik nyelven szól hozzá... Ilyenkor „oka” van annak, miért nem magyarul beszélünk, nem erőltetett, nincs tanulásíze.
Előnyök és előnyök
Ha az anyanyelv kitüntetett szerepe megmarad, a második nyelv nemhogy hátráltatná, de valójában jótékony hatással is van rá: a kétnyelvű gyerekekben már egészen fiatalon tudatosulnak olyan nyelvi jelenségek, amelyekkel egynyelvű társaik csak az iskolában találkoznak.
A több dimenzióban való létezés, a többféle nézőpont megismerése, a különböző nyelvi rendszerek elsajátítása olyan pluszt ad a fejlődő agynak, amely a tanulás és az élet számos területén segíthet majd.
Azt valószínüleg mindenki elfogadja, hogy – különösen nekünk, magyaroknak, akiknek az anyanyelve nem az indo-európai nyelvcsaládba tartozik – egy idegen nyelv elsajátítása megkönnyíti a további nyelvek tanulását. De talán kevesebben gondolnak arra, hogy mivel egy másik nyelv ismerete elősegíti az elemző gondolkodást, pozitív hatással van az intellektusra. Ezen kívül ráírányítja a figyelmet a világban rejlő olyan apró részletekre és különbségekre, amelyek különben rejtve maradnának.
A legnagyobb hozadék
Fent láthattuk, mennyi előnye van annak, ha egy gyerek egy második nyelvet is elsajátít az anyanyelve mellett. Okosabb lesz, másokkal szemben empatikus, elfogadó, a világban könnyen eligazodó.
De van még valami, ami a korai nyelvtanulás „mellékhatása” lehet, méghozzá a felsoroltaknál sokkal-sokkal fontosabb és meghatározóbb. Valami, ami nem csupán a gyermek jövője szempontjából üdvözlendő, hanem a szülő-gyerek kapcsolat jelenét teszi jobbá. Mert mi is történik a kisgyerekkori nyelvtanulás közben? Anya (vagy apa) és gyerek együtt van, közösen tevékenykednek. Mesekönyvet nézegetnek, más anyákkal (apákkal) és gyerekekkel találkoznak, énekelnek, mondókáznak, játszanak. Örömteli időt töltenek együtt, perceket és órákat, amelyeket mindkét fél szeret. Kell-e ennél több? Hisz így szülő és gyermek olyan közös élményekhez juthat, amely további kapocs lehet közöttük...Hogy mindeközben egy másik nyelvet használnak?! Ez szinte mellékes dolog...!
A kétnyelvűség gyógyír is lehet
Egy kanadai vizsgálatban Alzheimer kórban szenvedő emberek adatait elemezték. A kutatók megfigyelték, hogy azoknál a pácienseknél, akik két vagy több nyelven beszéltek, átlagosan öt évvel később jelentek meg a betegség tünetei. Az összefüggés egyelőre még nem tisztázott, de úgy tűnik, a többnyelvűség valamiképp megedzi az agyat annyira, hogy a szellemi leépülés később kezdődjön el.
Megjelent: a Képmás Családmagazin, 2011. augusztusi számában
A Hocus & Lotus c. nyelvoktató mesesorozatot egy, a Gyereknémet oldalon keresztül megismert anyukának köszönhetően tudom bemutatni.
