Június végén a budapesti Goethe Intézetben jártam egy előadáson.

A rendezvényen Lisa Pilypaityté Németországban dolgozó egyetemi kutató beszélt a korai nyelvtanulásról (az előadás címe ez volt: Möglichkeiten und Grenzen des frühen Fremdsprachenlernens).

Úgy vettem észre, rajtam kívül csupa (vezető) óvónő ült a sorokban (tolmácsgépet is igénybe lehetett venni), egyedül képviseltem az anyukákat...

A beszédben olyan dolgok hangzottak el, amiket innen-onnan ismerhet az ember, ha már foglalkozott a témával: a kisgyerekek nem jobban/rosszabban, gyorsabban/lassabban, hanem MÁSKÉNT tanulnak nyelveket, mint a nagyobb gyerekek vagy a felnőttek.

Igazából nem elfogadott tény, hogy tudásban lemarad az, aki később kezdi: a vitathatatlan előnyök máshol keresendők.

Vitathatatlan előny az, hogy egy pici gyerek érzelmileg kötődik a második nyelvéhez, valamint az, hogy a német nyelv praktikus okokból is kiválóan alkalmas arra, hogy elsőként válasszuk idegen nyelvnek, ha tudjuk, jön majd második is.

Az előadó szerint nem jó, ha egy gyerek angolul tanul először az anyanyelve után.

Mert, ha már angolul tud kommunikálni, elveszíti a motivációját, hogy más nyelvet is megtanuljon - minek, ha így is megértik? Minek tanuljon meg ráadásul egy bonyolultabb felépítésű, nehezebben elsajátíthatónak tartott nyelvet? Pedig az Európai Unió törekvése az, hogy minden európai polgár két idegen nyelvet bírjon az anyanyelvén kívül. És a hazai egyetemek közül is egyre több helyen két nyelvvizsgát kérnek...