Gyereknémet

Német dalok, játékok, mesék gyerekeknek

Deutsch mit Hans Hase

2010. november 29. 14:35 - Kindergarten

 

A Goethe Intézet két magyar munkatársa dolgozta ki a "Hans Hase - német nyelv az óvodában" programot.

Időnként tartanak továbbképzéseket Budapesten, egy ilyenen volt szerencsém részt venni nemrégiben.

A programot 6-8 éves gyerekeknek szánták, csoportos foglalkozásra. Fél-egy év alatt lehet megismertetni a kis tanulókat a komplett anyaggal, amely tartalmaz dalokat, mondókákat, rengeteg képet és egy kesztyűbábot, vagyis "személyesen" Hanzi nyulat.

Bevallom, első blikkre nekem nem tetszettek se a rajzok, se a zene, ami komoly ellenérzéseket keltett bennem. De a program felépítettsége annyira profi (két nyelvtanár dolgozott rajta hónapokon keresztül, több óvodában kipróbálták, majd csiszolták, alakították), hogy ennek hatására lassan megbarátkoztam - a rajzokkal...

Bérmily lelkesek vagyunk is, biztos, hogy ilyen átfogó, egymásra építkező anyagot nem tudnánk összeállítani "mezei" nyelvtanárként vagy óvó néniként...

Mindenképp ajánlható tehát a program azoknak, akik nagycsoportos óvodásokkal szeretnék megismertetni-megszerettetni a német nyelvet. Felmerülhet a kérdés, hogy kisebbeknél is lehet-e alkalmazni? Elvileg igen, csakhogy kisebbeket még nem illik húsz-harminc-negyven percig folyamatosan foglalkoztatni ugyebár, náluk még létszükséglet a szabad játék...

Hogy otthoni használatra megfelelő-e a csomag? Mi megvettük, és négy és fél éves kislányom nagy örömmel fogadta Hans Hasét. Mivel nekem épp dolgom volt - le kellett fektetnem a kicsit és le kellett szednem a száraz ruhát - egyedül kezdett vele bele a németezésbe. Bemutatott neki néhány másik bábot, mamát, papát, aztán aludni küldte (az alvás a kedvenc német szava a kisbabakori németnyelvű altató miatt :) . Itt már én is be tudtam kapcsolódni a játékba, úgyhogy Hans Hase felkelt és szépen meg is reggelizett nálunk :)

 

További információk a programról ITT olvashatók.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereknemet.blog.hu/api/trackback/id/tr752435858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása