Gyereknémet

Német dalok, játékok, mesék gyerekeknek

Felkészülés az óvodára

2010. augusztus 07. 08:35 - Kindergarten

Amikor tavaly nyáron a kiscsoportba készültünk, lázas keresésbe kezdtem olyan könyv után, amely felkészíthetne bennünket mindarra, mi is vár ránk ősztől.

Még saját gyerekkoromból emlékeztem Janikovszky Éva "Már óvodás vagyok" című művére, de most újra olvasva úgy éreztem, hiába nagyszerű, inkább kicsit nagyobb gyerekeknek való, olyanoknak, akik már elkezdték az ovit.

Finy Petra könyve, "Az ovi-ügy" épp akkoriban jelent meg, de ennél a kiadványnál sem éreztem azt, hogy ő kellene nekünk.

Végül egy németnyelvű kötetet rendeltem meg az internetről, amely beváltotta a hozzá fűződő reményeimet. Aranyos képek kíséretében egyszerű leírást kapunk az óvodai életről, riasztó konfliktusok nélkül, inkább informáló jelleggel. Megtudhatjuk, hogy minden ovisnak van egy jele, hogy az óvó néni mesélni szokott, hogy a többi gyerekkel együtt megünneplik az éppen születésnapos  ovistársat...

Mivel a német óvodák némileg másképp működnek, mint a magyarok, olvasgatás-nézegetés közben felhívhatjuk csemeténk figyelmét ezekre a különbségekre (pl. a német gyerekek otthonról visznek tízórait), ezáltal csak érdekesebbé válik a dolog.

Szóval, nekünk bejött! (épp ma, egy évvel később is ezt a könyvet olvasgattuk :)

PS: Úgy láttam, jelenleg kapható a Tudormanók webáruházában.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereknemet.blog.hu/api/trackback/id/tr912199207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ilka2 2010.08.08. 23:04:16

Szia Anett!
Képzeld, az én nagyobbik lányom 6 évvel ezelőtt készült az óvodába. Azon a nyáron, én is igyekeztem felkutatni minden ilyen témájú könyvecskét, és pont erre a könyvre bukkantam egy kis boltban. Sokat olvasgattuk, nézegettük, beszélgettünk a képekről (igaz többnyire inkább magyarul). Gondoltam sebaj, lényeg, hogy tetszik a lányomnak, később is elővehetjük majd, és lehet németül is beszélgetni a jól ismert képekről. Egyet nem értett a lányom csupán (akkoriban), hogy miért kell neki 3 évesen oviba mennie, hisz Conni 4 éves lett a könyvben, mikor elkezdhette az óvodát. Valahogy megmagyaráztam ;)) (Persze lehetett volna 3-at olvasni 4 helyett.)
Amúgy nagyon aranyos könyvecske, én is melegen ajánlom minden oviba készülő csemetének!

Kindergarten 2010.08.16. 20:58:56

@ilka2: Vicces, hogy ugyanezt a könyvet találtátok meg Ti is! Hasonló az ízlésünk :) De (legalábbis a mi könyvünkben) nem Conni lett 4 éves, hanem valaki más az ovis csoportból. Nálunk több őszi gyerek is van, akik tényleg majdnem négy évesek voltak már évkezdéskor, úgyhogy ebből nem volt gond itthon... :)
süti beállítások módosítása