Gyereknémet

Német dalok, játékok, mesék gyerekeknek

Mese a menekültekről (a német gyerekcsatornán)

2015. október 04. 16:51 - Kindergarten

Nemrégiben vettünk egy parabolaantennát, hogy a gyerekek tudják nézni a német gyerekcsatornák adásait. Korábban a youtube-on kerestem filmeket, találtam is, akár teljes sorozatokat is.

Kedvenceink voltak többek között:

Lenas Ranch (egy francia sorozat, ami a magyar tévében is szokott menni)

 

 

 

 

 és a Der kleine Nick (szintén francia, mi "A kis Nicolas" címen ismerhetjük a könyv változatot is, a zseniális kiszólásokkal és a szintén zseniális eredeti rajzokkal).

 

De eljött az idő, amikor úgy gondoltam, jó lesz, ha menőzhetnek a távirányítóval, és már a tévében nézhetik a németül futó gyereksorozatokat. Lettek is újabb kedvenceink, illetve újból felfedeztük a "Die Maus" adását, amelyet már ismertünk a youtube-ról, és amely szerintem szinte kötelező minden német(es) gyereknek.

Amellett, hogy hiánypótló adás, hiszen gyereknek szóló ismeretterjesztő műsorokból nem lehet Dunát rekeszteni, számos tanulsággal jár a szülő számára is. Egyrészt olyan dolgokat tudok ma a repülőgépgyártástól elkezdve a mobiltelefon működésén át az atommag felépítéséig, amiről soha nem is gondoltam korábban, hogy tudni fogom (igen, ebbe a sorba nálam beleillik az atommag felépítése is)... Másrészt tényleg betekintést nyújt a műsor egy másik világba, egy másik gondolkodásmódba.

Már az elmúlt hetekben feltűnt, hogy két sorozat között olyan műsorokat reklámoznak (mindkét német gyerekcsatornán, amit nézni szoktunk), amelyek olyan gyerekeket mutatnak be, akik rászorulóknak - szegényeknek, sérülteknek vagy menekülteknek - segítenek.

A múlt héten volt egy kis rajzfilm, amiben az egyik figurának nehezen ment a barátkozás a másik két állatkával, mert "egy másik kultúrából érkezett". Konkrétan egy hörcsögről volt szó, és a narrátor elmagyarázta, hogy a hörcsög hazájában éjszaka szokás ébren lenni, és nappal aludni, ezért tekeri a kereket és hangoskodik éjszaka. Végül minden tisztázódott, és rendezték a problémát.

A mai adásban két kisfiú játszott lövöldözőst egymással, majd az egyikük apukája elmagyarázta nekik, hogy igazi háború dúlt ott, ahonnan ő érkezett. A képsorokon mutatják is, hogy katona volt, jöttek a repülők, és dobták le a bombákat. Ő fedezékbe menekült, ahol látott egy kis hangyát, aki halottnak tettette magát a nagy égzengés alatt. Ő is így tett. Amikor csend lett, a hangya folytatta a dolgát. Így tett az apuka is.

Megmondom őszintén, engem szinte kulturális sokk ért. Egy ilyen mese annyira elképzelhetetlen a magyar tévében, mint... nem is tudom, mi elképzelhetetlenebb... És most ne beszéljünk arról, jól teszi-e a német kormány, amit tesz, és vajon mit hoz a jövő. Beszéljünk csak arról, hogy a média mire használja fel az erejét egy már fennálló helyzetnél. Itt vannak köztünk - ez tény. Válaszhatunk, hogy gyűlöljük, vagy elfogadjuk őket. És választunk is, mindannyian.

És ismét itt a válasz a kérdésre, miért érdemes idegen nyelveket beszélni. Azért, mert megismerhetünk másfajta gondolkodásmódokat. Mert egyáltalán tudhatjuk, hogy létezhet és létezik másfajta gondolkodás. Ezért érdemes!

A "Die Sendung mit der Maus" említett adása megtekinthető HIER (csak hét napig). Szó van a Brandenburgi Kapu történetéről, és arról is, baja lesz-e egy hangyának, ha leesik egy ház tetejéről. A menekült apuka története kb a 9. perctől látható.

 

 

 

 

161 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereknemet.blog.hu/api/trackback/id/tr687889548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokáv 2015.10.05. 00:42:30

A tőlünk idegenek gyűlölete tanult dolog. A 4 éves kislányom mondta az oviban, hogy Russellel játszott. Kérdeztem, hogy melyikőjük Russel? Azt mondja, hogy "a piros pulcsis". Russel volt az egyetlen fekete bőrű fiú a csoportban - én így hivatkoztam rá magamban. A lányomat megdicsértem, én meg igyekszem tanulni tőle.

midnight coder 2015.10.05. 06:57:34

Az a rész megvan, amikor a lány kismókusokra zacskót húznak a fiú kisgörények, mert odahaza náluk ez a szokás, és ha itt ezt nem tartják be, akkor felrobbantja az egész rohadt állatkertet ?

A németeknél úgy látszik, már gyerekkorban elkezdődik a liberós agymosás. Aztán majd 20 év múlva nézhetnek amikor ők lesznek a menekültek a saját hazájukban.

midnight coder 2015.10.05. 07:05:32

"A mai adásban két kisfiú játszott lövöldözőst egymással, majd az egyikük apukája elmagyarázta nekik, hogy igazi háború dúlt ott, ahonnan ő érkezett."

Azt is elmondja, hogy ő maga is kiirtott egy-két falut, csak aztán az ellenség erősebbnek bizonyult, és jobbnak látta elmenekülni mielőtt felelősségre vonják a tetteiért ?

bolsipörkölt 2015.10.05. 07:11:58

"Végül minden tisztázódott, és rendezték a problémát."

Ez német szokás. Meg szokták magyarázni azt is, ha mondjuk mérgező a víz a városban. Megjelenik egy-egy újságcikk, hogy valójában nem is annyira káros, és mindenki megnyugszik. Rendezték a problémát. De amíg az újság nem írja meg...
Valami ilyesmi lehet a felgyújtott menekültszállókkal kapcsolatban is. Nem jelent még meg az a bizonyos újságcikk. Még nincs rá Prozess.

gmihaly 2015.10.05. 07:29:27

Hitlerország szadi

Hajnal Anett 2015.10.05. 07:45:51

@Csokáv: Köszi a hozzászólást! Igen, a gyerekektől rengeteget lehet tanulni szerintem is. Saját magunkról is... Addig jó, amíg erre képesek vagyunk...!

shakespeare 2015.10.05. 08:08:44

igen,jó lesz megtanulni a nyelvüket, legalább érteni fogja mikor egymás közt megbeszélik a rablás részleteit és idôben tud majd védekezni

shakespeare 2015.10.05. 08:13:58

én is megtanultam románul, sokat segít, pl megértettem h az ortodox papok hogyan tanítják nacionalizmusra, azon túl pedig magyargyûlôletre a román gyerekeket, bizony bizony még ortodox teológusok konferenciájára is belógtam, olyan náci magyarellenes felszóllalások voltak, hogy a sok szent között kezdtem beszarni, leléptem az elsô kv szünetben, bizony jó dolog az idegen kultúrát megismerni

Mérnork 2015.10.05. 08:14:49

@midnight coder:
Ez a szép a liberókban, odavannak egy olyan kultúráért, amely képviselői az általuk csak nácirasszerfasisztaként aposztrofált konzervatív gondolkodású európaiaktól kb. 1000× intoleránsabbak, kirekesztőbbek, nőket másod (sokad) rendű lényként kezelők.
De mer "menekültek" meg "más egzotikus kultúrájúak" ezért a beléjük égetett dogma felülírja a józan észt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.05. 08:17:52

"A mai adásban két kisfiú játszott lövöldözőst egymással, majd az egyikük apukája elmagyarázta nekik, hogy igazi háború dúlt ott, ahonnan ő érkezett."

Az is megvolt az adásban, hogy az apuka elmondja a fiának, hogy ha megnő, majd a keresztény németek fejét vághatja le?

Az is megvolt az adásban, hogy az apuka elmondja a fiának, hogy ha megnő, majd sorra erőszakolhatja meg a nem muzulmán nőket?

Az is megvolt az adásban, hogy az apuka elmondja a kislányának, hogy 9-10 évesen már férjhez fogja adni egy igazhitűhöz, aki szexelni is fog vele?

Az is megvolt az adásban, hogy az apuka elmondja a kislányának, hogy miután férjhez adta, a férje engedélye nélkül nem teheti ki a lábát az utcára?

Az is megvolt az adásban, hogy az apuka elmondja a kislányának, hogy felnőttként csak szemlesütve, egész testét és az arcát is takaró ruhákban járhat?

Az is megvolt az adásban, hogy az apuka elmondja a kislányának, hogy ha valaki megerőszakolja és e tényt nem tanúsítja négy igazhitű muzulmán férfi, akkor paráznaságért őt fogja megölni?

Kivancsi 2015.10.05. 08:18:21

na majd a sok kis tokos 7-9 eves jurgen visnyoghat majd, hogy mohamed es bandaja elvettek a kerekparjat es meg jol el is agyabugyaltak mert a teruletukre mert tekerni! mehet panaszra a TV.hez hisz nem erre tanitottak nem ezt latta a mesefilmben! nem mukszik az agymosas! :) .)

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 08:35:08

50 év múlva a muszlim német TV-ben már egész másra fogják tanítani a gyereked gyerekét. A gyereked pedig verni fogja a fejét, hogy mekkora idióta volt és téged fog hibáztatni.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 08:37:23

Azért valljuk be, addig van szerencsénk, ameddig Merkelt a németek le nem tartóztatják hazaárulás miatt. Mert addig nyugodtan továbbíthatjuk az alapanyagot a német gyerekek tolerancia tanulásához.

Muad\\\'Dib 2015.10.05. 08:37:44

Ezt úgy hívják, hogy gyerekeket célzó propaganda. Ami gusztustalan. Akkor is, ha jó szándékú, meg akkor is, ha nem. Nem az állam feladata, hogy neki tetsző propagandaüzenetekkel bombázza a gyerekemet. Majd én megtanítom neki, hogy minden embert a saját tettei alapján ítéljen meg, nem kérem hozzá a bölcs és gondoskodó állam segítségét. Sem itthon az állampártunkét, sem külföldön a húdedemokratákét...

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 08:45:41

@Muad\\\'Dib: Azért a gyerekek nem ostobák. Idejében meg fogja azt is tanulni, hogy a sötétebb bőrűek az agresszívabbak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.05. 08:47:10

@♔bаtyu♔:

Azt hiszem, mára Németország eljutott oda, hogy minél rosszabb, annál jobb. Érkezzen még hozzájuk pár millió "menekült", ezt szorozzuk meg 6-8-cal a családegyesítés miatt (úgysem fog menni a betiltása), s akkor garantált, hogy Merkel csúfosan megbukik. A mai állapotból viszont még nem feltétlenül fog következni a bukása, ehhez még romlania kell a helyzetnek.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 08:55:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Most már szerintem az sem elég, ha Merkel megbukik, szerencsére már egészen biztosan megbukik. A liberálisoknak, pontosabban ezeknek, akik liberálisoknak nevezik magukat, de valójában az USA és Izrael cselédei is el kell tűnniük az Európai politikából.

Egyre több német politikus van, akik Oroszországgal szeretnének jó kapcsolatokat, ami jelzi, az USA megszállást csak addig fogadják el, amíg az a német nép fennmaradását nem veszélyezteti.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.05. 08:57:47

Ostobaság..

Nem az elfogadás és a gyűlölet között kell választanod.

Ha van egy szomszédod, aki más bioritmusban él, nappal alszik, éjszaka néz TV-t hallgat zenét, fúr farag.
Ő rgaszkodik ehez, mert így szokta meg, és az egész családja így csinálja.
Te ebben az esetben dönthetsz hogy elfogadod, vagy idegeskedsz.

De itt arról van szó, hogy ez a szomszéd a lakásodba költözik, és követeli hogy alkalmazkodj hozzá.

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.05. 09:02:35

@Muad\\\'Dib:

Vannak akik a nőket csadorba járatják, semmibe veszik, szükség esetén lesavazzák őket, és szeretnék ezt a szokásukat megtartani.

Vannak akik az óvodákban kidobálják a kisautókat, és ragaszkodnak a nemek nélküli játékokhoz, a nemi egyenjogúságra hivatkozva.
eduline.hu/kozoktatas/2012/8/21/Nemi_sztereotipiak_Svedorszag_oktatas_QQZGA3

A dolog pikantériája abban rejlik, hogy utóbbiak, akarják az előbbi csoportot a normális tömegek nyakába szabadítani milliószámra.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 09:04:20

@Ballib Cenzúra: "De itt arról van szó, hogy ez a szomszéd a lakásodba költözik, és követeli hogy alkalmazkodj hozzá."

A liberálisnak szükségszerűen ostobának kell lennie ahhoz, hogy érvelhessen. Vagy az is, vagy annak kell, hogy mutassa magát. Ez abból következik, hogy valódi érvei nincsenek.

Pld. Mindenki számára teljességgel nyilvánvaló, hogy a mostani határzár semmiképp nem hasonlítható a komancsok vasfüggönyéhez, mégis ez a liberálisok egyik kedvenc érve.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 09:06:02

@Ballib Cenzúra: Tegnap olvasom, hogy az egyik migráns kifakadt, ezt a szar kaját amit adnak, a kutyáknak és a nőknek szokták adni.

Na most elképzelem, hogy ennek gyerekével akar majd játszani a blogger lánya.

Ráérek 2015.10.05. 09:11:06

@midnight coder: Micsoda kiváló hasonlat! :)))

Amúgy meg alattomos agymosás a posztban vázolt módszer, kiskorúak ellen elkövetve.
Pfff.....

Ráérek 2015.10.05. 09:14:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: 10x10 pont ! :)

Hihetetlen, hogy mennyire agyrokkantak ezek! A lilaköd teljesen ellepte az agyukat. Fel sem merül bennük, hogy pont azt a nagy liberalizmust, ami íratja velük az ilyen posztokat, fogják LEGELŐRSZÖR kiirtani a muszlimok, ha egy picinyke hatalomhoz is jutnak...???
Lsd. NY-EU-i nagyvárosok NO GO zónái... :(

gyöngyök 2015.10.05. 09:36:31

A hozzászólások minőségét jól jellemzi, hogy egy alapvető tényt másítanak meg, csak azért, hogy gyűlölni tudjanak: Merkel a konzervatív kereszténydemokrata párt képviselőjeként kormányoz. Jobb lesz, ha kevésbé drukkolnak a megbukásáért, mert a liberális párt még színre sem lépett. Másrészt azt feltételezni, hogy Merkel Orbán módon egyszemélyes uralommal rendelkezne ( azaz magánakciózik) a tények, a német viszonyok nulla ismeretét mutatja. Ellenkezőleg: Merkel legnagyobb hibájaként róják fel egyesek, hogy lassan dönt, mert a legszélesebb konszenzusra törekszik: nem, nemcsak a párton, hanem az országon belül. A másik: tényleg bárki elhiszi, hogy a gazdaság meghatározó szereplőinek egyetértése nélkül képviselné ezt az álláspontot? A fejlett világ lakossága fogy, öregszik, és életképtelen. Az egészség és tisztaságmániánk miatt, ha pár hónapra nem tudnánk kezet mosni, nem kellene bomba az elpusztításunkhoz, fertőzésekbe halnánk bele...

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 10:02:31

"Merkel a konzervatív kereszténydemokrata párt képviselőjeként kormányoz.".

1. Ennek nem sok értelme van, nálunk a volt kommunista párt funkcionáriusai a "liberálisok".

2. Ha Orbán magánakciózna, már 2010 előtt megbukott volna.

3. Merkel nem lassan dönt, hanem rosszul.

4. Senki nem írta, hogy Merkel magánakciózik, a német ipar hiányzó munkaerejének muszlim bevándorlókkal való pótlása nem lehetséges, sőt káros, ezt írták. A gazdaság szereplőinek döntése amit Merkel képvisel, hibás.

5. A hasonlatod jó, de te rosszul értelmezed. A muszlim beáramlás Európában valóban olyasmi mint a szervezetnek baktérium és valóban aktivizálja Európa immunrendszerét. Eredménye azonban a baktérium fertőzés visszaszorítása - a liberálisok hatalmának csökkentése révén lesz. Ennek jeleit már láthatod.
A határvédelem, a beáramlás ellenőrzésének mértéke drasztikusan megnő, a migráció okozta feszültségeket a migránsok kárára fogják megoldani.

Egyébként Merkel jelentette ki hónapokkal ezelőtt, (ami inen normális ember számára elég egyértelmű) hogy a multikulti nem működik. Nekünk magyaroknak ebben óriási tapasztalataink vannak.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 10:03:39

@gyöngyök: Lemaradt. A hozzászólásod minőségét pedig jól jelzi a nagy arcod, amellyel takarod elemi ismereteid hiányát.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 10:06:34

@gyöngyök: "Angela Merkel menekültpolitikája ellen közben egyre többen tiltakoznak saját párján belül is – legutóbb a CDU második embere, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter is arról beszélt, hogy korlátozni kell a bevándorlók számát."

Steppenwolf 2015.10.05. 10:07:12

@gyöngyök: "Az egészség és tisztaságmániánk miatt, ha pár hónapra nem tudnánk kezet mosni, nem kellene bomba az elpusztításunkhoz, fertőzésekbe halnánk bele..."

Anyám borogass......

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.05. 10:13:39

@gyöngyök:

"A hozzászólások minőségét jól jellemzi..."

A te hozzászólásod minőségét meg az jellemzi jól, hogy demagóg vagy és hazudsz.

"Merkel a konzervatív kereszténydemokrata párt képviselőjeként kormányoz."

Ebből sajnos nem következik, hogy konzervatív és keresztény értékrend szerint kormányoz.

"Jobb lesz, ha kevésbé drukkolnak a megbukásáért, mert a liberális párt még színre sem lépett. "

Most fenyegetőzöl? :D A liberálisok Németországban sem fognak színre lépni. Többek között Merkelnek köszönhetően sem.

"tényleg bárki elhiszi, hogy a gazdaság meghatározó szereplőinek egyetértése nélkül képviselné ezt az álláspontot?"

Te tényleg elhiszed, hogy a gazdaság meghatározó szereplői a német nép érdekeit képiselik?

Steppenwolf 2015.10.05. 10:14:48

"Merkel legnagyobb hibájaként róják fel egyesek, hogy lassan dönt, mert a legszélesebb konszenzusra törekszik: nem, nemcsak a párton, hanem az országon belül."

Ezért veszi semmibe a pártja és a vele szoros szövetségben levő CSU egyre erősebb kritikáit is...
Nem lassan dönt, hanem ostobán, ráadásul következetlen és teljesen kiszámíthatatlan. Egyik nap minden szírt befogad, majd miután tízszer annyian özönlöttek be Németországba, mint amit vártak, módosítja, hogy csak a bizonyíthatóan háborús menekülteket fogadják be és azok sem kapnak automatikusan letelepedést.

1 hete Orbán javaslatát lesöpri a nyugati államok többségével egyetértésben Brüsszelben a közös EU-s határőrizetről, majd most hétvégén bejelenti, hogy mégis közösen kell védeni az EU külső határait.

Ez a nő teljesen alkalmatlannak bizonyult Európa kvázi vezetőjének.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 10:15:29

@Steppenwolf: A többi is hasonló, de cserében mekkora arca van. Tipikus liberális proletár. Ugyanolyan ostoba mint munkásőr korában, viszont kibaszottul korszerűnek hiszi magát.

Nemfajtalan srác 2015.10.05. 10:18:19

A következő adásban meg majd elmagyarázzák hogy milyen jó amikor egy buzibácsi simogatja a kisfiút, mert az annyira rendes dolog ugye?

Én ezeket a sztorikat nem mesének tartom, hanem agymosásnak amit már gyerekkorban elkezdenek hogy a libsi világkép szerint átformálják a tapasztalati valóságot

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 10:30:33

Merkel "tanácsai" a németeknek:

1. Bibliával álljanak a migránsok elé az utcán és végezzenek hittérítést
2. Ne a gyerekeikkel foglalkozzanak, hanem a migránsokkal.
3. Ne pihenjenek a munka után a németek, hanem hittéritsenek.

Azon csodálkozom viszont, hogy nem a Hitgyülit ajánlja.

nincs1itt 2015.10.05. 10:31:25

@gyöngyök: nagyon úgy néz ki, hogy bezony ez "magán akció" volt bundesmutti részéről, a saját pártkoalíciójában is komolyan támadják=-ták ezért.

a liberálisok jelenleg nagyon nem fognak "színre lépni", mert 10% alá zuhantak vastagon.

a "gazdaság meghatározó szereplőinek" sem volt segéd fogalma sem arról, hogy egyáltalán lehet-e hasznuk a menekültekből, akik közül legfeljebb az 1/5-e felel meg a menekült státusz előírásainak. jelenleg 200 ezer! kiutasításról döntöttek. eddig... talán 5-6%-a a menekülteknek rendelkezik felsőfokú végzettséggel - ez sem egyenértékű a némettel - 20% körül mozog a középiskolát végzettek száma, a szakmával rendelkezők 10%. a többiek általános iskola vagy anélkül léteznek. alapvető, hogy mindegyik analfabétának tekinthető, hiszen nem ismeri a latin betűket és számokat, még akkor sem iskolázott! a nyelvet sem beszéli, amit nagyon nehéz lesz elsajátítania amíg nem tanulja meg a német ABC-t. legoptimistább vélekedések szerint, szakmával rendelkezők 3 hónap után kaphatják meg az IDEIGLENES munkavállalási engedélyt, szakma nélkül ez minimum 9 hónap! és ekkor fog először rádöbbenni a menekült a valódi lehetőségeire németo.-ban! eccerű példa:

mindestlohn: 8,5 eur=óra, 1 hónapban 151,67 órával számolhatunk, azaz 1.289,20 eur=hó bruttó!

tessék erről is rajzfilmet faragni!

tralalala 2015.10.05. 10:32:49

De az tök jó, hogy mesében csinálják meg, mert a mesében az is van, hogy szupermen tud repülni, pedig igazából senki nem tud csak úgy repülni, és szupermen sincs. Ebből is látszik, mekkora a különbség a mese meg a valóság között. A valóság inkább valami ilyesmi:

"A migránsok ugyanazt az ételt kapják, amit a kétszázezres város iskoláinak diákjai, illetve idősotthonainak lakói, azonban sokuk szerint az étel ehetetlen, és inkább pénzt szeretnének, amiből bevásárolhatnak maguknak. A csapvizet sem hajlandók meginni."
mandiner.hu/cikk/20151005_az_allatok_nem_esznek_ilyet_penzt_akarunk_a_penzunket_akarjuk_tiltakozas_a_finn_menekultellatas_ellen

Ajtony 2015.10.05. 10:35:57

magával az elnevezéssel is problémáim vannak: vannak menekültek, akik valamilyen szempontból a biztonságuk miatt kell elhagyják az otthonukat és vannak akik egyszerűen az anyagi jólét miatt próbálnak új hazát találni maguknak. Ezek az emberek nem menekültek. Roppant érdekes az is, hogy a "menekültek" egy kiadványból sokkal jobban ismerik a német, svéd, osztrák, dán szociális rendszert, mint maguk a németek, svédek, osztrákok, dánok. Tanulságos lenne megtudni, ki készítteti ezeket a füzeteket, ki csapja be ezeket a szerencsétleneket azzal, hogy ha eljut "germany"-ba, kocsi, lakás és kétezer eurós segély várja őket. Érdekes Kuvait és Szaud is, mert ugye gyakorlatilag egy darab menekültet nem fogadnak, ám legutóbb 200 mecset építésére adnának pénzt, amit jelesül Németországban és Ausztriában terveznének felépíteni. Aki nem látja, hogy mi történik, az vagy zsírhülye, vagy szuicid hajlamokkal rendelkezik - Te meg nézesd a gyerekeiddel a teljesen elhülyült pc marhaságokat, hátha pont akkora ......lesz, mint az eredendően "bűnös" nép mai leszármazottai :D

_Epikurosz_ 2015.10.05. 10:37:07

@Muad\\\'Dib: Egészen pontosan erről van szó.
@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ezeket nem reklámozza sehol a gyerektv, mert 18-as tartalomnak minősül. Tudod, amikor Shirley Temple nem nézhette meg a saját filmjét a moziban, de azért játszani játszhatott benne...

Nemfajtalan srác 2015.10.05. 10:39:39

A libsi eszményvilág egy sosem létezett és soha létre nem jövő aberrált álomkép, hasonlóan a komenizmushoz. Nincsenek férfi és női nemek, ehhez kapcsolódó természetes szerepek, nincsen "saját" és "ellenség" csoport, mert mindenki egyetlen hatalmas világközösségben él

Merkel mami óvodájából kikerülve azt hiszem nagyon keserves csalódás vár a Merkeljugendre. Idővel ugyanúgy tele lesznek amorf, paranoiás félelmekkel, mint az amerikaiak, akiknél már évtizedek óta folyik az agymosás, igaz, hogy nem akkora intenzitással

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.05. 10:41:31

Liberális emberellenes agymosás. Sürgősen figyeld jobban a gyereket, nehogy homokos ateista antihumanista legyen belőle.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 10:41:38

@nincs_itt: ".....a többiek általános iskola vagy anélkül léteznek. alapvető, hogy mindegyik analfabétának tekinthető, hiszen nem ismeri a latin betűket és számokat....."

Arról nem is beszélve, hogy legalább 70%-ukat követi majd a még kevésbé képzett asszony és legalább 3 vagy több gyerek, akik teljes erőből tehénkednek majd rá a német szociális rendszerre.

Szóval az a pár darab esztergályos is nagyon nagyon drága lesz.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.05. 10:43:19

@gyöngyök:

"Merkel a konzervatív kereszténydemokrata párt képviselőjeként kormányoz. "

Ami egy ultraliberális párt.

nincs1itt 2015.10.05. 10:50:18

@gyöngyök: csak annyi jutott még eszembe, hogy a csu legfrissebb javaslata szerint, tranzitzónákat kell a határ mentén létrehozni, ahonnan azonnal! kiutasíthatók a nem jogosultak!
48 óra alatt döntenek majd a kiutasításról, erről a határozatot NEM kézbesítik az érintettnek, mert az eddigi tapasztalatok alapján, azonnal megpróbál "eltűnni" a hatóság elől.
menekült az ilyen, vagy valami egészen más?
a leghosszabb idő, amit valaki ideiglenes tartózkodási engedéllyel németo.-ban tölthet 6 hónap lesz, utána automatikusan kiutasítják!
ez várhatóan november 1-én életbe is fog lépni!

továbbá az eddig 360 euro körüli "zsebpénzt" NEM fogják tovább fizetni, hanem ellátásban(természetben) kapják meg a menekültek.

ha már tudsz németül, akkor olvasd/nézd a német híreket! sokat fogsz csodálkozni.
ajánlom Gauck beszédét az újraegyesítési ünnepség alkalmából!

Nemfajtalan srác 2015.10.05. 10:50:19

@gyöngyök:
Bár a libsi világkép a nemi sztereotípiák tagadásáról szól, éppen Merkel példája mutatja, mennyire erős a női ösztön. Még egy profi politikus arculatát is képes teljesen átformálni, egy totál irracionális, az adott helyzetben értelmét veszített ösztönös cselekvéssorra késztetve Merkelt

Más korosodó gyermektelen nők kóbor macskákat gyűjtenek, Merkel mami meg kóborló emberhordákat ültet a németek nyakába kritikátlanul. Sőt még Európa más népeinek a nyakába is. Most már másfél millió migránsról van szó egyedül Németországba, családegyesítéssel együtt ez simán lehet úgy 10 millió EGYEDÜL EBBEN AZ ÉVBEN a termés.

!Ki kell dobni a bolond vénasszonyt még mielőtt ennél is nagyobb bajt csinál

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.10.05. 10:50:31

@tralalala:

Ez durva..

Mázli hogy a Finnekhez mennek, meg a németekhez.

Kevésbé nagy mázli, hogy Nyugat Európa ha megunja a migráns játékát, akkor ide fogja Kelet Európába visszacipelni az összeset, ahogy tették a toleráns Franciák, az összes cigánnyal.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 10:51:17

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: Szerintem a hölgynek az sem nagyon esik le, hogy itthon klasszikus kommunisták és ortodox zsidók a "liberálisok".

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.05. 10:51:55

@♔bаtyu♔:

"Merkel "tanácsai" a németeknek: 1. Bibliával álljanak a migránsok elé az utcán és végezzenek hittérítést"

Nem egészen ezt mondta, de így is érthető. Na de mire föl tanácsolta ezt Merkel néni? Egy Németország iszlamizálódása, a növekvő iszlám terror miatt aggódo kérdezőnek válaszolta azt, hogy a németek járjanak többet a templomba. :

www.youtube.com/watch?v=6iUK9QgkYJI

Érdemes végignézni-hallgatni a videót, Merkel cinizmusa egyenesen vérlázító.

Balt 2015.10.05. 10:53:02

De miért németül tanulnak? Felesleges a közvetítő nyelv, lehetne egyből arabul.

Csokáv 2015.10.05. 10:54:39

Heh. A menekültek emberek. Pont. Az emberek közt vannak sz*r emberek, de nem mind az. Ti ezek alapján megítélitek és gyűlölitek az összeset, és ezt helyesnek tartjátok.

A Magyarok emberek. Pont. A Magyarok közt vannak sz*r, gyűlölködő emberek, mint ti, de nem mind az. A Magyarokat ezek alapján megítélik a világban, és utálják a sötét rasszista fajtánkat, ezt nagyon nem tartjátok helyesnek.

Háhogyvanez? :D

nincs1itt 2015.10.05. 10:55:39

@♔bаtyu♔: mivel 20% felel meg a törvényben meghatározott "menekült" státusnak, ebből eredően valóban nehéz lesz az ellátásuk, amint megérkezik a "család" is.
de! a német rendszer nem annyira "barátságos" mint ahogy azt sokan gondolják!

a leírt bruttó bér sajna valóság, egy átlagos lakásberlet díja 500 eur+rezsi(ca 140-200 eur/hó), a gyermekenként járó pénz 187 eur/hó, 3 gyermek vagy annál több esetén nem a 187 szorzandó a gyermekek számával, hanem egy fix összeg lesz, kevesebb mint 187X4!
1 év munka után jár a munkanélküli segély, 6 hónapig, ha ezután sincs munkája, akkor kiutasíthatják!

szóval a valósággal megismerkedő menekültek, hamar haza fognak vágyni!

nincs1itt 2015.10.05. 11:00:49

@Csokáv: akkor Neked is! az eddig németo.-ba érkezett "menekültek" 20%-a a valódi menekült, a többiek - ugyan valóban emberek - de kifejezett rossz szándékkal érkeztek. miért gondolom ezt?
nem bonyolult: papírjaikat megsemmisítik, követelik, hogy hova akarnak menni, mit "kérnek" a német és a többi befogadó államtól.
nem véletlen, hogy Gauck is azt mondta "el KELL fogadniuk a német szokásokat, értékeket és törvényeket!" ezek szerint már hozzá is elért, a tisztelt menekültek magasról tesznek ezekre!
tisztelet a kivételnek!

Balt 2015.10.05. 11:02:07

@gyöngyök: "Jobb lesz, ha kevésbé drukkolnak a megbukásáért, mert a liberális párt még színre sem lépett."

Hát, éppenséggel eltűntek pár éve:
2013 federal election
In the federal elections on 22 September 2013 the FDP came up just short of the 5% threshold. It failed to win any directly elected seats either; it has not won any directly elected seats since 1990. As a result, the FDP will be out of the Bundestag for the first time since 1949.

2014 European election
In the 2014 European parliament elections, the FDP received 3.36% of the national vote (986,253 votes in total) and returned 3 MEPs.

Balt 2015.10.05. 11:05:14

@Steppenwolf: :) Semmi vész: a menekültek vallási alapon naponta 5x lábat mosnak és a bal kezükkel törölnek segget, tehát a higiénével nem lesz probléma. :)

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 11:05:14

@Ballib Cenzúra: Ez szerintem nem fog menni. Ide és a V4 már országában egészen biztosan nem, a szerbek a németeknek azt nem engedték meg, hogy a koszovói cigányokat átbuszoztassák a területükön, maradt a repülő.

Egyébként is a németek már nem azt csinálnak amit akarnak.

chrisred 2015.10.05. 11:08:21

@nincs_itt: Ezzel nem magyaráztad meg, hogy miért lennének rossz szándékúak. Ha csak nem azt akartad írni, hogy rosszhiszeműen viselkednek. Ez igaz, és ezzel lényegében ki is zárják annak a lehetőségét, hogy menekült státuszt kapjanak.

nincs1itt 2015.10.05. 11:11:14

@Balt: az FDP eltűnt, de van "helyette" a haragos zöld Grün, azon belül pedig jópár értékelhetetlen "alakulat". na eddig ők képviselték ca 11%-al a "liberalizmust" + SPD, hogy nagykoalíció legyen a cdu/csu-val... jelenleg olyan 7% körülre küzdötték le magukat, az SPD 20% fölött volt, mostanra szépen alácsusszant...

Balt 2015.10.05. 11:12:54

@Nemfajtalan srác: Lehet a pszichológiai háttérben valami - és akkor még nem feltételeztünk szándékosságot az ő vagy más részéről.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 11:13:06

@Csokáv: Ne görcsöljél már, ha neked fél év után sem esik le, hogy nem az etnikummal, hanem a darabszámmal van a gond, akkor nem nagyon értem mit keresel egyáltalán itt.

"A Magyarokat ezek alapján megítélik a világban, és utálják a sötét rasszista fajtánkat, ezt nagyon nem tartjátok helyesnek."

Nézz már a turizmus számaira öregem, ezt a rasszista országot egyenesen imádják.
De tudod mit, csapj fel egy magyar vonatkozású youtube videót. Akármelyiket, lehet akár a legkamubb, leguszítóbb is, pld. amiben a eszmetársaid a rendőrség rasszizmusát bizonyítják. (A sínekre "lökött menekültcsalád".

Ótvar duma ez már, az index is szokik le róla, hiszen ezer helyen lehet ellenőrizni.

nincs1itt 2015.10.05. 11:15:26

@chrisred: de éppen azt akartam mondani amit leírtam! ugyanis az én szememben az az ember, aki hazudik az nem rosszhiszemű, hanem kifejezetten rossz szándékű, ugyanis hazugsággal (állampolgárság, vallás, születési hely és idő, ez akár bűncselekménynek is számíthat) igyekszik anyagi előnyhöz jutni.

sajnos komoly terhet jelent már az azonosításuk is! illetve az ellátásuk, az azomosítás idejére! arról nem is beszélve, hogy igyekeznek kibújni az eljárás alól és "eltűnni" németo.-ban.
papírjaik nem lévén kizárólag fekete munkát kapnak, esetleg bűnözésből fognak megpróbálni megélni...

Balt 2015.10.05. 11:16:14

@Csokáv: Úgy, hogy legjobb, ha mindenki a sajátjai között próbál boldogulni. Igen, a Londonban mosogató magyar bölcsész is, bár rá nyilvánvalóan más szabályok vonatkoznak (egyelőre), mint az okmányok nélkül erre(?) pályázó szír(nek mondott) "menekültnek".

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 11:16:21

@nincs_itt: Érdekes is lesz, amikor kb. 1.5 millió "menekült" szembesül majd azzal, hogy a beígért juttatások 90%-a kamu.

Merkel szerintem akkor már menedékjogát fogja élvezni Izraelben.

nincs1itt 2015.10.05. 11:22:55

@♔bаtyu♔: erősen remélem, hogy nem jutunk el idáig! ahogy írtam, 200 ezer! kiutasítási határozat született eddig. felgyorsítják a folyamatot, nem engedik a "belső" területekre azonnal a menedékkérőket, hanem zárt tranzitzónákban kell kivárniuk a vizsgálat végét és akkor mehetnek bárhová, ha minden rendben van. ha nincs, akkor vödörszén!

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 11:23:08

@nincs_itt: A magyar kormány álláspontja épp azért jó, mert abból indul ki, aki illegálisan jön át, az eleve hazudik. Az eldobált papírok, a regisztráció megtagadása is épp ezt bizonyítják.

Az, hogy az osztrákok, németek álláspontja nem ez, ezért nagyon súlyos árat fognak fizetni.
Orbánt nem fikázni kellett volna, hanem rá hallgatni. Amúgy épp itt most van egy blog, (ahonnét én ki vagyok tiltva), ami azon problémázik, Orbán hogy merészel a nagyobb ipari potenciállal rendelkező államoknak tanácsokat adni. Jól jelzi, hogy a liberális álláspont az összes megnyilvánulásában mennyire ostoba.

Proud Mary 2015.10.05. 11:25:20

nálunk az atv meg a "demokraták" sikongatnának, h a gyerekeket ne használja fel a politika

nincs1itt 2015.10.05. 11:26:57

@♔bаtyu♔: figyelj, nagyon nem kedvelem orbánt, de a magyar "politikai elit" egyetlen tagját sem.
azt be kell látni, hogy most kivételesen igaza van. mert aki embercsempésznek ki tud fizetni sok ezer eurót/dollárt, az miért nem vesz repülő/vonat/busz jegyet és az okmányaival a kezében szépen kéri a menekült státuszt!?

lassan ráébredtek erre a németek is, az osztrákok még tolják a hüjeséget...

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 11:28:14

@nincs_itt: Szerintem a németek már nem uralják a helyzetet. Nem tudják kiutasítani a bevándorlókat, és nem tudják megakadályozni a többiek beáramlását sem. Ehhez sem politikai elszántságuk, sem elég emberük nincsen. A németek szarban vannak, csak még nem fogták fel.
Orbán hónapokkal ezelőtt figyelmeztette őket, de a német média még ki is oktatta.

nincs1itt 2015.10.05. 11:30:14

@♔bаtyu♔: tényleg baj van itt, de igyekeznek megoldani, november 1-vel életbe lépő törvény csomag(meglátjuk mi lesz pontosan benne) komoly eszközöket ad majd a kezükbe!

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.10.05. 11:30:46

@♔bаtyu♔:

Ezt így azért nem állítanám.

Igaz, hogy a legtöbb komm,unista értelmiségi liberális lett 1989-ben, de azt hiszem ezek zöme sosem volt valódi komcsi.

Ami a zsidókat illeti, ez egy szimpla kisebbségi reakció. A kisebbségi nem szívesen szavaz nacionalistagyanús pártokra sehol. Tudod, ez már sokan elemeztek: a szerbiai horvátok pl. a horvát választásokon a horvát nacionalista jobboldalra szavaznak, míg a szerbiai választásokon meg a lehető legliberálisabb, antinacionalista szerb pártra. Ugyanez megvan zsidó színekben is: nem egy Mo-ról Izraelbe költözött zsidóról tudok, aki Mo-on mindig ballib szavazó volt, Izraelben viszont a Fidesz, sőt a Jobbik helyi verziójára szavaz. Azt hiszem, ez érthető is.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 11:31:26

@nincs_itt: Persze, te sem vagy jó srác azzal szemben, aki a kerítéseden áthatolva az udvarodon kér tőled kenyeret, ráadásul megszabja milyen legyen,

Orbánt szerintem nem érzelmileg kell felfogni, hanem gyakorlati hasznában. Mint egy gépet. Összességében jól működik, vagy nem működik jól. Továbbá mennyire hatékony és ehhez más kormányokat kell viszonyítási alapnak tekinteni.

♔bаtyu♔ 2015.10.05. 11:32:29

@nincs_itt: Nem fogják tudni megoldani, elkéstek. Merkel nem méri fel mit csinált.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2015.10.05. 11:35:38

Itt is mint mindenben meg kell találni az eyensúlyt

nincs1itt 2015.10.05. 11:38:01

@♔bаtyu♔: ezt ennyire kategorikusan nem lehet kijelenteni! merkel most hatalmasat hibázott, ez viszont tény, eddigi tényleg elismerésre méltó teljesítményét lenullázta ezzel.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.05. 11:42:33

Csak a kötelető ballib véleménydiktatúra gyerekeknek is:" Kisfiam, kötelező szeretned barna bőrű osztálytársadat, mégha elveszi az uzsonnádat is, egyébként náci vagy.."

Majd a közelgő nyugat-európai választásokon e véleményterror gyakorlói is szembesülnek a valósággal..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.05. 12:00:43

@nincs_itt:

"lassan ráébredtek erre a németek is, az osztrákok még tolják a hüjeséget..."

Mondjuk inkább úgy, hogy egyre több német ébred rá.

Merkel még nem. Kétlem, hogy felfogja, mit tett, ehhez túlságosan elvakítja a liberós hozzáállása.

Látszólag szigorít, de én azt hiszem, ez csak színjáték. Ezzel akarja kifogni a szelet a jobboldal vitorlájából, hogy aztán szépen, szinte észrevétlenül visszavonja a szigorításokat - na nem papíron, hanem a gyakorlatban.

Ha pl. nem hajtják végre a kiutasításokat, akkor a gyakorlatban semmi nem változott. Eddig sem hajtották végre a legtobb kiutasítást, eztán sem fogják.

chrisred 2015.10.05. 12:07:19

@nincs_itt: Igen, pont erre használják azt a kifejezést, hogy rosszhiszeműen próbál visszaélni ezzel a helyzettel. Sajnos, jelenleg nagyon nehéz ezt megállapítani, mivel a menedékkérők útjába eső első schengeni országok közül Görögország egyáltalán nem foglalkozik a velük, Magyarország pedig megsérti a genfi egyezményt. Ezért a menekültügyi eljárások során a kérelmezők magyarázata logikus és tárgyszerű, nevezetesen azért váltak meg a papírjaiktól, hogy olyan ország hatóságánál vizsgálják meg érdemben a kérelmüket, ahol betartják a genfi egyezményt.

Aurelius Respectus 2015.10.05. 12:09:03

Szerencsétlen németek, már ilyen fiatalon elkezdik rajtuk a liberális agymosást. Így már jobban érthetőek a bevándorlókat fogadó éljenző, agyhalott tömegek.

Aurelius Respectus 2015.10.05. 12:12:01

@nincs_itt: Merkel eddigi teljesítménye is egy nagy nulla volt, csak szerencséje volt, mert pont a kormányzása idején végig gazdasági konjunktúra volt Németországban.

nincs1itt 2015.10.05. 12:14:16

@chrisred: namost, azért a hüjeségnek is vannak határai!!! nem a genfi egyezmény állítólagos mo.-i megsértése miatt semmisítik meg az okmányaikat, hanem azért, mert azt biztosan tudják, hogy azoknak az okmányoknak birtokában NEM kapnak menedék jogot sehol európában...

miben is sérti meg a genfi egyezményt mo.???

ha arra gondolsz, hogy ujjlenyomatot vesznek illetve fényképet készítenek róluk, akkor bizony illene belekukkantanod a német híradókba is, ahol ugyanezt az eljárást alkalmazzák! mivel NEM megállapítható az adott személy valós származása!!!

szerintem most szépen ülj le egy csendes sarokba és gondold át végig még egyszer!

láttam az interjút a valóban szír menekülttel, amikor kiutalták számára 909-es számú, szigeteletlen, de fűthető sátrat! tudod, én ott helyben vertem volna úgy orcán a tisztelt menekültet, hogy észre térjen! arcátlan, pökhendi, követelőző stb... de nem is, csak kapott volna egy repülő jegyet és irány vissza!

nincs1itt 2015.10.05. 12:15:32

@Aurelius Respectus: 2008, ha mond ez az évszám neked valamit...

Balt 2015.10.05. 12:17:53

"Konkrétan egy hörcsögről volt szó, és a narrátor elmagyarázta, hogy a hörcsög hazájában éjszaka szokás ébren lenni, és nappal aludni, ezért tekeri a kereket és hangoskodik éjszaka. Végül minden tisztázódott, és rendezték a problémát."

Elgondolkodtam a rendezés mikéntjéről:
1. a tüchtig német kisállattartó elment éjszakai portásnak
2. a hörcsögök kígyóeledelként végezték az állatkertben

Agysebész migráns 2015.10.05. 12:32:49

Németül tanítod a gyereket?

Mégis minek?

Tanítsd inkább oroszul vagy kínaiul, mert ott va a jövő. Esetleg arabul.

Agysebész migráns 2015.10.05. 12:34:40

@chrisred:

"Magyarország pedig megsérti a genfi egyezményt."

1. Magyarország nem sérti meg.

2. Te egy hülye vagy.

igazi hős 2015.10.05. 12:42:24

@shakespeare: Ha belegondolsz, szerencsétlen ortodox egyház kihagyta az egész inkvizíciót és a keresztes hadjáratokat (amik sokat segítettek az iszlám térhódításnak), hát most igyekszik felnőni a római testvérhez, elvégre mindannyian keresztyének, vagy mi.

chrisred 2015.10.05. 12:50:25

@nincs_itt: Mielőtt belemerülnél a saját érveid megcáfolásába, a magyar hatóságok azzal sértik meg a genfi egyezményt, hogy nem fogadnak be menedékkérelmet a Szerbiából érkezőktől, mert jelenleg azt állítják, hogy Szerbia biztonságos harmadik országnak számít. Holott ez ellentétes az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának álláspontjával, sőt tavaly a strasbourgi bíróság előtti perben maga a magyar állam is azon az állásponton volt, hogy Szerbia nem biztonságos harmadik ország. A menedékkérők álláspontja szerint, ha regisztrálnák magukat Magyarországon, akkor a dublini egyezmény szerint a többi uniós országnak vissza kellene küldeni őket Magyarországra a menekültügyi eljárás lefolytatására.. Ez pedig egyet jelentene az érdemi vizsgálat nélküli automatikus kitoloncolással

nincs1itt 2015.10.05. 12:53:15

@chrisred: ezt a szerbia kérdést megemlítetted a német törvényhozásnak is? ugyanis biztonságosnak osztályozták!

ec.europa.eu/dgs/home-affairs/what-we-do/policies/european-agenda-migration/background-information/docs/2_eu_safe_countries_of_origin_hu.pdf

ezt meg csak neked!

mondtam már, sarok, gondolkodás, tájékozódás usw!

nincs1itt 2015.10.05. 12:56:26

@chrisred: csak annyit még, hogy akárhonnan, bárhol is lépik át a magyar/osztrák/német stb határt, ha az nem a hivatalos határátkelő és okmányaik sincsenek, akkor miről is beszélünk???

mert ugyi a genfi egyezmény nem ulti, hogy bemondásra legyen piros 40/100 szíria...

Fermentátor · http://fermentator.hu/ 2015.10.05. 12:59:51

@gyöngyök: A hozzászólások egy része valóban szégyenletesen gyűlölködő (más részük meg lényegremutató), de azt hiszem, te is kevered a szezont a fazonnal. Igaz, hogy Merkel nem a liberális párt (nem is szocdem vagy ilyesmi) képviselője, kancellárja, hanem a jobbközép politikusa. De itt nem pártokról, hanem világnézetekről, gondolkodásmódokról van szó. Németországban a hivatalos gondolkodásmód a kompenzálásról szól. A túlkompenzálásról. Szinte totál mindegy, h az illető cdu vagy szocdem vagy liberó-szimpatizáns.
tehát felesleges idekeverni a párthovatartozást.

Namir 2015.10.05. 13:00:25

Kell-e tolerálni az intoleranciát?
El kell-e fogadnunk azt a kultúrát, ami a mi kultúránk lerombolását akarja?
Kell-e tolerálni a muszlim hit előírásait, ha az állam nincs tekintettel a kereszténységre?
Be kell-e fogadnunk azokat, akik minket akarnak legyőzni?

Wendriner Piroska sakál és balerina (törölt) 2015.10.05. 13:54:22

Én csak arra lennék kíváncsi, hogy hogyan oldották meg az éjszaka tekerő hörcsög problémáját? Rászóltak, hogy ez itt Németország, és itt csak nappal lehet tekerni?

Vagy mindenki ébren maradt éjszaka, mint Tóthék, hogy a hörcsög megtarthassa idegen népszokásait? Ez utóbbi esetben az lesz a vége, mint Tóthéknál volt. "Háromba, drága jó Lajosom, háromba."

chrisred 2015.10.05. 14:02:34

nincs_itt: A genfi egyezmény szerinti eljárás lefolytatásának szabályait tartalmazó kézikönyv.

helsinki.hu/wp-content/uploads/UNHCR_Kezikonyv.pdf

A menekültügyi eljárás lefolytatásának nem akadálya sem az illegális határátlépés ténye, sem az érvényes útiokmányok hiánya.

Exploiter 2015.10.05. 15:08:08

@chrisred:

"205. A tények megállapításának és értékelésének folyamata az alábbiakban foglalható össze
a.) A kérelmező köteles:
(i) igazat mondani és segíteni az eljáró hatóságnak az üggyel összefüggő tények teljes felderítésében,
(ii) erőfeszítéseket tenni, hogy alátámassza állításait minden hozzáférhető bizonyítékkal és kielégítő magyarázatot adni bármely hiányzó bizonyítékkal kapcsolatban. Ha szükséges lépéseket kell tennie, hogy kiegészítő bizonyítékot szolgáltasson;
(iii) minden magára, múltbéli tapasztalataira vonatkozó releváns adatot olyan részletességgel kell szolgáltatnia, hogy az elegendő legyen az eljáró hatóság számára a releváns tények felderítéséhez. Kérésre összefüggő magyarázatot kell adnia a menekültként való elismerési kérelmét alátámasztó valamennyi indokra, továbbá válaszolnia kell a hozzá intézett
kérdésekre. "

Hmm. Ezt mondjuk nehéz kerítésugrás közben megtenni.

Aurelius Respectus 2015.10.05. 15:20:32

@nincs_itt: Németországban egy percig sem volt válság. Az exportjuk évről évre nagyobb.

Tudományos libsizmus 2015.10.05. 15:22:27

A német sajtóról tudni kell, hogy a magát szabadnak nevező világ legegyoldalúbb sajtója. Hozzávetőlegesen Észak-Koreával vetekszik.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2015.10.05. 15:42:24

@Csokáv:

"A tőlünk idegenek gyűlölete tanult dolog"

Nagyban hasonlít a tematikád a "mióta tudod azt, hogy buzi vagy?" szájbaadó stílushoz.

Te megad egyébként gyülölheted az idegeneket (aliens), viszont az én nevembe ne beszélj, de még csak ne is feltételezz, ugyanis nem adtam rá engedélyt. A többi egyébként stimmt.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2015.10.05. 15:52:16

@♔bаtyu♔:

"akik Oroszországgal szeretnének jó kapcsolatokat"

Avass már be, drága testvérem, mégis mi ez a hírelen jött jobbikos orosz-buzulás? Na de most komolyan, válaszold már meg nekem!

StanLee · https://newsroll.net 2015.10.05. 15:53:49

Az a meglátásom, hogy Németországnak el kell mennie a falig. Ha a teljesítőképességének a határát átlépte, majd akkor fognak valamit csinálni. Addig csak herevere van, meg megbeszélés megbeszélést követ majd, de igazi tettek nem lesznek. Amikor a Kristkindlmarkt-ra majd hálózsákos kartondonozokban lakó menekültek között bukdácsolva lehet eljutni, akkor fog a politika érdemben cselekedni. Most amíg szét lehet porlasztani a menekülteket az országban, és nem jelentenek érezhető változást a mindennapi életben, addig minden marad úgy, ahogy most. Mondom ezt úgy, hogy Németországban élek.

Tudományos libsizmus 2015.10.05. 15:56:11

@Baszki, nincs már mit ellopni...:
Németország és Oroszország egymás természetes szövetségesei. Ezt Bismarck épp olyan jól tudta, mint Nagy Frigyes vagy Nagy Katalin.

E két ország összefogása a legnagyobb veszélyt jelenti az atlantista (zsidó-angolszász) világrend számára. Ezért igyekszenek őket most is egymásnak ugrasztani.

StanLee · https://newsroll.net 2015.10.05. 15:58:39

@Tudományos libsizmus: Sajnos igaz, és erre még egy lapáttal rátesz, hogy a kommentelés sem lehetséges egyik nagy országos napilap online változata esetén sem - a focus.de kivétel, de nekem egy kicsit bulváros az a lap. De úgy összességében véve sem nagyon jellemző a blogolás a németekre, országos hírportál nincs egy se, ahol mondjuk az index-hez hasonlóan lenne mondjuk egy blogketrec, ahol egy blogtermésből szemeznének, és lehetne alatta egymást oltani, vagy értelmesen beszélgetni egy adott témáról. Szóval az van, hogy, mindenki elfogadja azt, amit a sajtó elé tesz, megeszi, és az alapján alkot véleményt, ha véleményalkotásra adja a fejét.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2015.10.05. 16:04:07

Ezt a kibaszott jobbikos propagandát, amit itt nyomattok. Merkel egy hazaáruló, de amit itt kommenteltek...baszki. Mégis mekkora anyagi támogatást kaptok a KGB fizette Vonától?

StanLee · https://newsroll.net 2015.10.05. 16:18:25

@Baszki, nincs már mit ellopni...: Gyere ki Németországba és beszélgess el pár emberrel, kötetlenül. A saját tapasztalatom alapján egyik felük nagyon bevándorlóellenes, míg a fennmaradó rész inkább nem foglal álláspontot, ők azt mondják, majd kiderül, hogy tényleg jó-e ez így, ahogy megy.

Aki menekültellenes, az sem azért mert neonáci, hanem azért, mert a bizonytalanság uralkodik el rajtuk, mégis mi lesz itt, minden marad úgy, ahogy hozzászoktak, vagy hogyan változik meg Németország, az életük?

Nekem személy szerint sem a merkeli, sem az orbáni út nem megfelelő. Nekem jobban tetszik a svájci modell, ahol nagyon gyorsan döntenek, és nem totojgatják a menekülteket.

vargánya 2015.10.05. 17:19:48

@gyöngyök: ": tényleg bárki elhiszi, hogy (Merkel) a gazdaság meghatározó szereplőinek egyetértése nélkül képviselné ezt az álláspontot?"

No hát ez már közelít a valósághoz. A mutter, mielőtt kancellár lett résztvett a Bilderberg csoport "eligazításán".( Ahogyan Tony Blair, Bill Clinton és még sokan mások. ) Mindegy, hogy milyen párthoz tartozik: a "liberális"- lineáris világrend képviselője. Ja, hogy erről nem ír a média ...

vargánya 2015.10.05. 17:22:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Te tényleg elhiszed, hogy a gazdaság meghatározó szereplői a német nép érdekeit képiselik?"

Ez jó! A lényeg.

chrisred 2015.10.05. 17:34:39

@Exploiter: A rendelkezések szövegének lényege az "eljáró hatóság" kitétel, ezek a kötelezettségek az érdemi eljárásra vonatkoznak. Aminek a lefolytatása alól Magyarország önhatalmúlag kivonta magát a Szerbiából érkező menedékkérők esetében.

Netuddki. 2015.10.05. 17:36:27

Na, a libsiző, agitprop fidesztrollok ezt a blogot is jól széjjeloffolták. Egész Európa hülye, csak a fideszesek helikopter...

Tudományos libsizmus 2015.10.05. 17:42:39

@bértrollbosszantó_kovi1970:
Hát, nagyon úgy néz ki, hogy az Elbától nyugatra mára már teljesen meghibbant mindenki.

Lassan a visszájára lehet fordítani Adenauer ismert mondását, amely eredetileg így hangzik: Ázsia az Elbánál kezdődik.

Nemsokára pedig: Afrika az Elbánál kezdődik. Természetesen kelet felől nézve.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2015.10.05. 17:54:26

@StanLee:

Nézd, félreértesz. Semmi gondom a "nácikkal". De nem ám, ugyanis magam is egy kibaszott "náci" vagyok. Tele van ugyanis a faszom, hogy az általunk több ezer éven át felépített Európát sáskahadak emésztik fel. És ehhez a féltudású Dajcs/Morvai/Szanyi szintü hulladékok az eu-s koaláikkal asszisztálnak...két elszívott csík/megivott viszki között.

De: azzal is tele van a faszom, hogy többet akarunk ebböl az egész sáskajárásból kihozni, mint amennyi.

Ezalatt értem:
-USA-Júdea (+NSZK) szövetség az EU ellen (de leginkább a magyarok ellen).
-Putyin a jóságos megmentö.
-Putyin országában minden jobb ergo oda kell "költöztetnünk" Magyarisztánt.

...és folytathatjuk a többi kurva nagy szélsöjobbos (jobbikos) fasssággal.

Baszki, nincs már mit ellopni... 2015.10.05. 17:56:08

@StanLee:

A muszlim/nigger hulladékot akár az ufók is küldhették volna, az sem érdekelne. A lényeg, hogy tudnunk kell magunkat megvédeni. Allah-akbar.

gyöngyök 2015.10.05. 18:39:15

Jókat derültem a reggelei bejegyzésemre kapott rengeteg válaszon!! Komolyan, köszönöm, hogy ekkora figyelmet szenteltek az - egyébként meg sem fogalmazott - véleményemnek. De legalább nem kellett annyit körmölnöm - hiszen ehelyett kitalálták! !!!
Pedig:
1.) Merkelről csak 2 dolgot állítottam: 1. van nála még liberálisabb, baloldalibb tényező a politikában , 2. nem egyedül dönt.
2.) Nem osztottam meg nézetemet az internet közönségével arról, hogy én egyetértek-e vagy nem vele
3.) Egyetlen mondattal sem állítottam, hogy a gazdasági élet nagyhatalmú szereplői - magukon kívül - bárki másnak az érdekeivel törődnének.
4.) Nem állítottam egyetlen szóval sem, hogy nem az európai, fehér, magát keresztyénnek valló ember fogja ezt megszívni Sőt!!! A történelem szerint eddig mindig, minden és mindenki uralmának egyszer vége lett. Pár népet, kultúrát már eltüntettünk a Föld színéról, nincs olyan terület a Földön, ahová ne törtünk volna be,, ahol ne akartuk volna "osztani az észt" : igen, bizony, lehet, tényleg vége lesz ennek és pechünkre, épp a mi földi életünkben.
De azért köszönöm az ellenérveket a nem állításaimra :) Tanulságos volt !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.05. 18:45:35

@gyöngyök:

"Jókat derültem a reggelei bejegyzésemre kapott rengeteg válaszon!"

Mi még jobbakat röhögtünk rajtad. Ahogy most a mosakodásodon röhögünk.

gyerekpornó rendező 2015.10.05. 18:49:19

Szerintem is van mit tanulnunk az araboktol. Az peldaul az nagyon tetszik, hogy naluk nincs rinyalas a nemieroszak miatt, hanem ha egy ferfi meg akar dugni not, akkor megdugja, MERT JOGA VAN HOZZA. Ezt a kuturalis atitudot azonnal at kene venni toluk, es mar az ovodaban tanitani a gyerekeknek.

Velemenyem szerint.... 2015.10.05. 19:20:11

Annyira vicces hogy mennyi marhaságot képesek itt összehányni a "jól értesült" kommentelők. Igen. A nyugat megbukott. Megmondta a büszke szittya kormány, már 2010ben. Mégis mi állunk egy helyben, és kuncsorgunk támogatásért. Sőt megmondta már Kádár János is. Meg Rákosi Mátyás is. A "romló nyugat" márcsak ilyen. Romlik, egyfolytában.

Mégis mi ácsingózunk a nyugati munkára, vagy a munkahelyek átcsábítására, féltékenyen figyelve hogy a kulturálisan és világnézetileg magát annyira nagyra tartó országunk oktatási rendszeréből kikerült munkakaresők várva várt segédmunkási állásait ne a "migránsoknak" adják a németek.

Közben pedig itt veri a nyálát a sok bilenytűzethuszár, aki már előre tudja, bukik Európa, bukik Németország, bukik Merkel. Csak mi állunk még itt?

Érdekes módon a debil ideologizálás helyett senkinek sem tűnik fel a cikkből, hogy odaát a gyerekfilmektől az esti hírekig minden a tudásról és információról szól. Gyártási ismeretek, új trendek az információszerzésben, ezek bizony lekötik a németeket. Ott a Galileo főműsoridőben megy. Nem az értelmetlen bűnügyi hírek, a súlytalan valóságshow-hősök töltik ki a híradót.

És pont ezért, a németek érdekli a tudás és az ismerteik bővítése. Fogékonyak a nevelésre, mert az többnyire hasznos akár egyéni akár társadalmi szinten. És pont ezért képesek voltak eddig túlnőni önmagukon. Megtanulni a humort, megtanulni a nyitottságot. Már többtízmillió bevándorló él Néemtországban. Rengeteg török, balkáni népek, ukránok, és akkor még nem beszéltünk az EU bővítésével érkező közép-kelet európaiakról.

Ehhez képest Németország erősebb mint valaha. De azért megbukott mi?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.05. 19:34:20

@Velemenyem szerint....:

Warte es nur ab, du wirst dich noch mächtig wundern.

Hajnal Anett 2015.10.05. 19:38:10

@Velemenyem szerint....: Köszönöm a hozzászólást! Hogy is mondta Hofi Géza? "A kapitalizmus a szakadék felé rohan... csak nehogy ránk zuhanjon?"

Velemenyem szerint.... 2015.10.05. 19:44:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ich persönlich bin daran gewöhnt dass, meine Auto von Tarkan repariert wird, selbst wenn eine blonde Johann im Rezeption mich begrüßt. Für diese Johann ist ebenso natürlich dass ich keine perfekte (landesübliche Dialekt von der) deutsche Sprache beherrsche. Er verdient er gutes Geld damit er meine Autoschlüssel an Tarkan weitergibt, under damit mehr verdient als Tarkan :)

Johann wird viel mehr angst haben von Leute die mit ihn konkurrieren. Die kommen aber nicht aus Syrien, oder Türkei...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.05. 20:02:03

@Velemenyem szerint....:

"dass ich keine perfekte (landesübliche Dialekt von der) deutsche Sprache beherrsche"

Ez még csak-csak, de a nyelvtanod katasztrofális.

Balt 2015.10.05. 20:08:33

@Velemenyem szerint....: Akkor bizony itt az idő tanulnod. Íme egy tanulmány a németországi törökökről még messze a migránsválság előttről: kitekinto.hu/europa/2012/04/03/a_nemetorszagi_torok_kisebbseg_helyzeterl

_Epikurosz_ 2015.10.05. 20:09:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az igazi nyelvtannáci minden nyelven nyelvtannáci. :D Tökjó. :D
@Velemenyem szerint....: Szerinted Johann kit tekint konkurenciának? Azért keres többet, mint Tarkan, mert övé az üzlet? Elnézést, de a németem nagyrészt passzív.

StanLee · https://newsroll.net 2015.10.05. 20:11:15

@Velemenyem szerint....: Amikor még egy WG-ben laktam, a német fiatalok ugyanazokat a buta szappanoperákat, sorozatokat nézték, mint ahogyan azt a magyarok is teszik. A Galileo nem kifejezetten a kedvenc műsoraik közé tartozott. Ez egy műsor, ami ténylegesen főműsoridőben megy, és jut rá másik 10 nem tudásközpontú műsor ugyanabban az időpontban.

A hírek sem a tudásról szólnak, egy RTL vagy Pro7 híradó eléggé bulváros. Szerintem a németek is ugyanolyan, sőt még talán nagyobb százalékban buta tartalomfogyasztók, mint a magyarok.

Sokáig azt hittem, hogy a magyar felsőoktatásba bekerült fiatalok olyan kis butuskák, de nem, a németek sem sokkal okosabbak. Persze vannak közöttük is nagyon jók, de a nagy részük átlagos, vagy az alatti.

Szóval nem kell fenékreesni a németektől.

Balt 2015.10.05. 20:11:36

@Hajnal Anett: Hofi maga mondta: szelep volt a pártállam fenekén. Persze belülről.

anyadmajma 2015.10.05. 20:38:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: aztán, te hazaáruló bolsevik geci, oroszul is ugyan ilyen jó beszélsz? Mer ha már a döglődő nyugat hamarosan teljesen kihal, szar lesz neked putyinisztánba orosz nyelvtudás nélkül.

Tom66 2015.10.05. 21:25:50

@Velemenyem szerint....: Ennyi ostobaságot összehordani.

Velemenyem szerint.... 2015.10.05. 21:51:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ja hogy csak ennyi ment nemetul...
@StanLee: eleven a Brazil szappanoperak kiestek a nemeteknel. Nalunk Meg mindig futnak az utodaik, de 15 eve ez adta a delutani adasok gerincet.
A Pro7 nachrichten / news time sokaig a kedvencem volt. 15 percben nagyon jol osszefoglalta a hireket.
@_Epikurosz_: Johann azert keres tobbet meet o Johann. Tarkan pedig azert jott ki hogy elvegezze azt es annyiert amit a bennszulott nem fog. Ehhez nem kell tulajdonosnak lenni.

nincs1itt 2015.10.05. 23:23:22

@chrisred: OK! de azért látom kicsit a torkodon akadt, hogy biza' szerbia biztonságos ország.

teccik tunni, durvára nem kedvelem a mo.-i politikusokat, orbán különösen nem a kedvencem, de amikor azt hallottam, hogy a t. menekült - maradjunk ennél a szépelgő megfogalmazásnál - azért háborgott, mert szerették volna regisztrálni, okmányok hiányában lefolytatni a durva hosszadalmas és még annál is drágább vizsgálatot vele szemben, tegyük fel a genfi egyezmény szerint, akkor egyetlen szót hajtogatott: "dzsörmeni ájláv merkel!". ha pedig azt mondták neki, hogy NINCS joga(a genfi egyezmény szerint sincs joga!) eldönteni, hogy hol folytassák le a kérelem elbírálását, akkor meg szépen megszökött, esetleg megrohaomztak vonatokat stb, stb...

ne erőlködj, nem fog ez menni! aleppo-röszke viszonylat 2200 km, csempésszel 10000(tízezer) eur vagy dollár, okmányokkal közlekedési eszközökön 2000-3000 eur vagy dollár!

nincs1itt 2015.10.05. 23:46:12

@chrisred: csak mert feldobtad az estémet, lenne egy kérdésem és egy hírem innen a kies teutonföldéből.

a drááága menekült ugyi, mint az köztudott, betéve fújja a genfi egyezményt ráadásul schwitzdütshc-ül?! @Exploiter: kollega is elküldött lufit hámozni... nem volt jó napod!

de rontok rajta!

tegnap egy hamburgi menekült szállón, a genfi egyezmény megvitatása közben, csendes de meglehetősen kiadós tömegverekedés alakult ki, aminek folyamán a vitatkozó felek a szállás berendezési tárgyaival, különös tekintettel fém ágy- és széklábakra, nyomatékosították a nemzetközi jogra vonatkozó érveiket. majd amikor nyugvópontra jutottak a szír és afgán vitapartnerek, ismételten a jó német adófizető pénzén látták el a sérülteket és rendezték be újra a menekült szállást...

ez mindennapos, mondhatni az európai vitakultúrát színesítő esemény.

nincs1itt 2015.10.05. 23:47:56

@gyöngyök: gyengécskére sikeredett... majd máskor.

nincs1itt 2015.10.05. 23:53:45

@Balt: a "volgai németek" sem egy siker sztori...

StanLee · https://newsroll.net 2015.10.06. 06:48:40

Remélem lesz majd videó arról, hogy a menekültet nem ér felgyújtani, vagy fejbelőni - mindkettő Németországban történt.

Megvan már az első halott is, egy eritreai égett bent egy felgyújtott menekültotthonban. Most is ugyanaz játszódik le, mint a 90-es évek elején Mölln-ben, vagy Solingenben. Majd mostmár rákapcsolank a politikusok, hogy visszaszorítsák a menekültáradatot, mert azzal, hogy a sajátjukat verik, és a menekültet simizik, nem lesz a következő választások után beugrójuk a parlamentbe... Ja és ez az eset is mutatja, hogy amíg nem volt ilyen óriási a bevándorlás Németországba, nem volt ennyi támadás a menekültekkel szemben.

Amúgy az LP általi gáncsolás szerintem semmi a felgyújtáshoz képest.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.06. 07:08:12

@Velemenyem szerint....:

"@Kovacs Nocraft Jozsefne: ja hogy csak ennyi ment nemetul..."

O nein, mein Liebster, du liegst falsch, aber es ist mir piepegal. Leider läßt deine Grammatik so viel zu wünschen übrig, sie ist dermaßen miserabel, daß es einem wirklich weh tut, deine Worte zu lesen.

chrisred 2015.10.06. 08:27:56

@nincs_itt: Mármint hogy addig sikerült eljutnod a bizonyításban, hogy a 27 uniós ország közül kilenc, köztük Németország szerint Szerbia biztonságos ország? Ebben csak azt tartottam viccesnek, hogy a gyűlölet-propagandisták szerint, ha a német hatóságok Szerbiát biztonságos országnak minősítik, akkor ők a bölcsesség kútfői; ha úgy döntenek, hogy a szír menedékkérők esetében felfüggesztik a dublini egyezmény alkalmazását, akkor Európa sírásói.

Ha azt állították, hogy hogy a genfi egyezmény szerint a menekültnek nincs joga eldönteni, hogy melyik országban nyújtsa be a menedékkérelmét, akkor hazudtak, A genfi egyezmény ezt nem tartalmazza, és le sem vezethető a rendelkezéseiből. A már idézett kézikönyvből:

"190. Emlékeztetni kell arra, hogy a menekült státuszért folyamodó általában igen sérülékeny helyzetben van. Idegen környezetben találja magát, súlyos technikai és pszichológiai nehézségekkel küzd, amikor előterjeszti kérelmét egy idegen ország hatóságaihoz, gyakran az anyanyelvétől eltérõ nyelven. Kérelmét ezért kifejezetten erre kialakított eljárás keretében, olyan képzett személyeknek kell megvizsgálni, akik megfelelő ismerettel és gyakorlattal rendelkeznek, megértik a kérelmező különleges nehézségeit és szükségleteit."

A menekült jogosult olyan ország hatóságához benyújtani a kérelmét, ahol ezek a feltételek rendelkezésre állnak.

nincs1itt 2015.10.06. 08:53:00

@chrisred: óóóó, hát akkor kérlek az idézett 190. pont hol mutat arra, hogy a menekült eldöntheti mely országban adja be a kérelmét? ugyanis az EU az sok ország egységesnek nevezhető konglomerációja. tehát ha az EU területére lép, akkor már nincs döntési szabadsága az ügyben, hogy hol is nyújtsa be a kérelmét, mivel (elméletileg) ugyanazt kapja mindenhol.

továbbá, ahogy kértem már, merkelnél reklamálj, ugyanis ő merte mondani, hogy NINCS JOGA eldönteni a menekültnek, hogy mely országban kíván menekült státuszért folyamodni az EU-n belül.

az általad idézett 190. pont tartalmazza, azt az apróságot is, miszerint a menekült nem rendelkezik azokkal "képességekkel", hogy szabadon döntsön! csak a nyelvi nehézségeket emelem ki!

látom, hogy ragaszkodsz olyasmihez, ami mondjuk igaz is lehetne, HA nem az EU-ról lenne szó!
a schengeni határt legalább egyszer átlépi a menekült, tehát megérkezett egy biztonságos országba! mondjuk legyen ez olaszország. de nem tetszik neki, mert ő németo.-ba, svédo.-ba stb(ezt nagyon tudja, hogy hol jobbak a szociális juttatások) akar tovább menni. Na ezt nem döntheti el!!!
ha pedig ragaszkodik németo.-hoz, akkor NEM menekültről beszélünk, hanem illegális migránsról, gazdasági migránsról!

felhívom a figyelmed, hogy eddig 270 ezer "menekültet" regisztráltak, ellenőriztek németo.-ban, eddig 200 ezer kiutasítási határozat született.

ismét felhívom a figyelmed, hogy @Exploiter: kollega is idézett a genfi egyezményből.

iratok nincsenek, nyelvet nem beszélik, stb.stb

ja és ha a magasan képzett szír menekültekről akarsz beszélni, akkor megnyugtathatlak, ők már réges-régen dolgoznak, tanulják a nyelvet(ha szükséges) és repülővel, vonattal stb érkeztek a célországukba, megfelelő iratokkal stb.

de neked így jó, helikopterként!

chrisred 2015.10.06. 10:17:07

@nincs_itt: Legalább egy dolognak utánanézhetnél, ha tényként próbálod beállítani. Merkel azt mondta, hogy a háború előlk menekülőknek joguk van a védelemre, de azt nem választhatják meg, hogy a védelmet melyik uniós ország biztosítja a számukra. Ez köszönőviszonyban sincs azzal, mint amit írtál.

nincs1itt 2015.10.06. 10:36:13

@chrisred: tehát, ahogy szó szerint elhangzott: NINCS JOGUK megválasztani melyik országba akarnak menni!

a többit bebuktad, most próbálsz másba belekötni!

ember, a genfi egyezmény vagy a dublini az "erősebb"??? minden országnak JOGA VAN eldönteni, hogy ha olyan nagy számban érkeznek a menedékkérők(az már mellékes, hogy 80%-uk illegális gazdasági migráns, tehát NEM jogosult semmiféle ellátásra, semmiféle egyezmény szerint), az már nemzetbiztonsági kockázatot is jelent! tehát, ahogy várhatóan ITT bajorországban az osztrák határ mentén lesznek ZÁRT tranzitzónák, megvizsgálják a menekültet, majd befogadják és továbbítják a KIJELÖLT szálláshelyére, vagy NEM ENGEDIK be az országba!

szerintem már ne égesd magad tovább!

chrisred 2015.10.06. 11:05:16

@nincs_itt: A kérdése, remélem, költői. Ez egy teljesen szabályos eljárás, nyomokban sem hasonlít a magyarra.

index.hu/kulfold/2015/09/15/a_nemet_es_osztrak_kancellar_most_nem_bantotta_magyarorszagot/

"Merkel szerint az igazi menekültek az unión belül már mindenhol megfelelő védelemben részesülnek, arra viszont nincs joguk, hogy eldöntsék, melyik országban akarnak élni."

Javaslok szövegértési leckéket.

nincs1itt 2015.10.06. 11:14:25

@chrisred: csak egy részletet emelek ki merkeltől: "....arra viszont nincs joguk, hogy eldöntsék, melyik országban akarnak élni."

és most magamtól: " ahogy szó szerint elhangzott: NINCS JOGUK megválasztani melyik országba akarnak menni!"

miben nem hasonlít??? ne játszd az ostobát!!! tábor => ujjlenyomat/fénykép => tábor => várakozás a kérelem elbírálására => KIJELÖLT helyre szállítás usw.

azért nem kellene ennyire öntökönszúrni magad! hol látod különbséget??? elég egyértelműen az EU-ról beszéltünk, mivel ide is igyekeznek. sem merkel, sem pedig én nem beszéltünk másról!

most már tényleg láss neki a mosó masa, ablakzsiráf elolvasásának!

chrisred 2015.10.06. 11:23:47

@nincs_itt: Látom, igyekszel, sikerült is magadtól is eléggé eltávolodni, a reggeli önmagadtól, amikor még azt írtad, Merkel szerint arra nincs joguk, hogy eldöntsk, melyik országban nyújtják be a kérelmüket. Kezdetnek nem is rossz!

A hiányzó láncszem: a kérelmek elbírálása. Ilyet Magyarországon nem csinálnak.

nincs1itt 2015.10.06. 11:39:45

@chrisred: mosó masa, ablakzsiráf sikeres dekódolása után gyere vissza és gondolkodj el!
de azért segítek! ha az európai unió területére lép, akkor MÁR NINCS joga eldönteni, melyik országban bírálják el a kérelmét, ugyanis "egy" országnak tekinthető!

magyarországon miért is nem volt elbírálás? ááááá! közölték a hatósággal, hogy "dzsörmeni" és részükről le is volt tudva a dolog, amennyiben azonnal nem szállítják őket oda ahova kérik(erre SINCS JOGUK) akkor lesz ám itten ne mulass, apartheid, meg náczismus!

papírok, együttműködés hiányában NEM lehet végrehajtani, amit számon akarsz kérni, viszont továbbították a menekülteket ausztria felé, tehát???
ahonnan németo.-ba, amikor látták, hogy se ház/lakás, se autó, se segély csak a tábor sátrakkal, akkor már máshova vágytak...

nincs1itt 2015.10.06. 11:54:38

@nincs_itt: ja és még annyit, hogy ha bármely eu-s tagországban nyújtja be a kérelmét, elfogadják, megkapja a menekült státuszt, UTÁNA kérheti, hogy másik országban szeretne élni!
erről viszont az adott célország dönt! értem én, hogy macerás, meg sokáig tarthat, de addig is a legemberségesebb és a lehetőségekhez mérten legjobb ellátást kell kapják!

ugye te sem fogadod el, hogy görögo.-ban, mo.-on vagy bárhol, ahol belép az eu-ba, ott közli, hogy hova akar menni, addig meg hagyják szépen békén, esetleg nagylelkűen elfogadja, hogy ingyen odafuvarozzák ahová kéri?! ez sehol a világon nem működik így!

usa, mexicoi kerítés, ha megtámadja olyan módon, ahogy az röszkénél történt, bárki, azt terror cselekményként értékelik, azonnal lőnek! semmire nincsenek tekintettel!
ennél azért még mo.-on is jobb a helyzet!

'56-os magyarokkal sem volt másként! ők sem 15-en voltak! szépen kivárták, amíg határoztak a további sorsukról!

nincs1itt 2015.10.06. 11:56:01

@chrisred: ja és még annyit, hogy ha bármely eu-s tagországban nyújtja be a kérelmét, elfogadják, megkapja a menekült státuszt, UTÁNA kérheti, hogy másik országban szeretne élni!
erről viszont az adott célország dönt! értem én, hogy macerás, meg sokáig tarthat, de addig is a legemberségesebb és a lehetőségekhez mérten legjobb ellátást kell kapják!

ugye te sem fogadod el, hogy görögo.-ban, mo.-on vagy bárhol, ahol belép az eu-ba, ott közli, hogy hova akar menni, addig meg hagyják szépen békén, esetleg nagylelkűen elfogadja, hogy ingyen odafuvarozzák ahová kéri?! ez sehol a világon nem működik így!

usa, mexicoi kerítés, ha megtámadja olyan módon, ahogy az röszkénél történt, bárki, azt terror cselekményként értékelik, azonnal lőnek! semmire nincsenek tekintettel!
ennél azért még mo.-on is jobb a helyzet!

'56-os magyarokkal sem volt másként! ők sem 15-en voltak! szépen kivárták, amíg határoztak a további sorsukról!

mellé ment, bocsánat!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.06. 12:45:24

@nincs_itt:

Magyarország annyiban tényleg megszegte az EU-s törvényeket, hogy az együttműködést megtagadó migránsokat továbbengedte Ausztria felé. Ám ezt Ausztria és főképp Németország határozott kívánságára - sőt követelésére - tette, amit sokan "elfelejtenek".

A hatályos EU-jog szerint vissza kellett volna toloncolni őket Szerbiába vagy ahonnan bejöttek, ui. a migránsnak NINCS JOGA megválasztani, melyik EU-országban adja be a kérelmét, és ahhoz sincs joga, hogy a személyazonosítását megtagadja. Aki nem azonosítja magát és nem nyújt be kérelmet a magyar határon, az nem tekinthető menekültnek, vagyis minden további eljárás nélkül ki kell toloncolni.

De aki itt igazán EU-jogot sértett, az Ausztria, Franciaország és főleg Németország, ui. az EU-jog megsértésére kényszerítették Magyarországot azzal, hogy folyton ostorozták azt, ahogyan Magyarország kezelte őket, amikor még betartotta az EU-törvényeket.

Egyszerűen vérlázító, ahogyan Magyarországot durván bírálták, támadták, pl. lenácizták (Fajman kan-cellár), miközben épp Magyarország volt az egyedüli EU-ország, amely (akkor még) tartotta magát az EU-törvényekhez és regisztráció nélkül nem engedte be a migránsokat.

nincs1itt 2015.10.06. 12:56:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: erről próbáltam meggyőzni a komment társat, de mint látható alapvető ismeretek hiányában, nem igazán értette miről beszélek.

faymann-nak is bekaphattya a vacogós krokodil, most már sziszeg, meg tekergeti a nyakát az a félnótás is! merkel pedig akkorát hibázott, amire nem is mertem gondolni!
most majd kicsit összekapja magát a német rendszer is - remélem - aztán majd kiderül!

ébredeznek, lassan de biztosan!

chrisred 2015.10.06. 16:08:38

@nincs_itt: Most a csődöt mondott dublini egyezményre gondolsz? Az csak akkor működött volna, ha létezne egységes menekültügyi eljárási rendszer az EU-n belül. De nincs, nagyon jó volt az általad berakott példa az összevissza rendszerről a biztonságos harmadik országok megítélésében (mondjuk Magyarország még ezen belül is extrém példa, hogy évente változtatja az álláspontját). De mivel a dublini egyezmény csupán regionális szintű, és csupán kisegítő eljárási szabályokat tartalmaz a genfi egyezmény alkalmazásához, egyértelmű, hogy a genfi egyezménnyel való ütközése esetén ezt kell figyelmen kívül hagyni.

Amit leírsz, azért nem igaz, mert az együttműködés megtagadása és a papírok eldobálása időben később történt annál, hogy a magyar hatóságok a Szerbiából érkezők esetében kezdték érdemi elbírálás nélkül figyelmen kívül hagyni a benyújtott menedékkérelmeket. A menedékkérők továbbítása az elbírálást magukra vállaló országok felé még az enyhébb megsértése a genfi egyezménynek, mintha elzárnák őket a jogérvényesítés lehetőségétől.

chrisred 2015.10.06. 16:15:02

@nincs_itt: Nem várom el, nyilvánvalóan a görögök követik el a súlyosabb jogsértést azzal, hogy nem foglalkoznak a menedékkérőkkel. De rájuk mutogatva ugyanezt csinálni sem jogszerű magatartás. Olyan, mintha látnád, hogy az előtted haladó kocsi elüt valakit, aztán segítségnyújtás nélkül továbbmegy, erre te sem állsz meg, mert úgy gondolod, hogy a másiknak kellett volna ezzel vesződnie.

Azt tisztázzuk, ha bármelyik ország elismeri egy személy menekült státuszát, onnantól felelősséggel tartozik érte, bárhol is él. Ez kicsiben olyan, mint az állampolgárság. Ha egy magyar állampolgár más országban akar élni, attól még nem veszti el az állampolgárságát.

nincs1itt 2015.10.06. 23:20:56

@chrisred: látom kezded végre érteni! de tévedésben vagy, ugyanis a görgök és az olaszok is azután kezdték magasról lesajnálni az összes egyezményt, miután szembesültek a "tisztelt menekültek" hozzáállásával! se papír, se szándék, csak a "dzsörmeni, dzsörmeni", akkor mennyetek! megérkeztek mo. határához, detto, sőt egy picit még hőbörögtek is, hogy nem azonnal és oda ahova ők kérték!
amikor táborba(bármilyen lerobbant is, ez van, jobb mint a háború)akarták szállítani őket, hogy a genfi, dublini és a timbuktui illetve a holdon született gyezmények szerződések alapján, megkezdjék a menekültügyi eljárást, kisebb arab tavaszt rendeztek, mert "dzsörmeni, dzsörmeni". a németek és az osztrákok lebarmolták mo.-ot mert be akarta tartani/tartatni a szabályokat, akkor teljesen normális: "na akkor itt vannak, vesződjetek ti velük, wazze!"
most megy is a "hopparetikülöm" ezek ennyien és ennyire nem és... nem tetszik a koszt/kvártély akkor "malmö, malmö", megszöknek a vonatról ami a kijelölt szállásukra viszi őket? rommá verik egymást(ez a kisebbik gond), de a szállásukat is lakhatatlanná teszik...

ismétlem eddig 270 ezer regisztráltból 200 ezret jogerősen kiutasítottak az eu-ból!

nem túl jó arány? genf ide, dubli oda...

nincs1itt 2015.10.06. 23:27:30

@chrisred: itt emberekről van szó, nem egyezményekről, meg jogelvekről! sajnos 100-ból 80 hazudik... ez nekem is rossz, de a valódi menekülteknek annál is rosszabb!
megértem a jobb élet iránti vágyat, de akkor lehet jönni németo.-ban hivatalosan is! kicsit felkészül a nyelvből, van vagy szerez egy releváns szakmát és már itt is van!
de biza itt sem annyira veszik jónéven a szociális hálóra rosszhiszeműen számítókat! mellesleg, nem is akkora durranás, elég szigorúan szabályozott és nem nagyon bőkezű!

romániai édesanya elveszítette a létező összes bíróság előtt azt a pert, amit azért indított, mert a német állam nem fizetett neki semmiféle szociális segélyt, gyerekek utáni pénzt, semmit, mert egyetlen napot SEM dolgozott németo.-ban... ez ilyen faszántos hely...

chrisred 2015.10.07. 07:40:44

@nincs_itt: Senki nem állította, hogy ez egy könnyű rutinfeladat, éppen ellenkezőleg. De azt sem, hogy azoknak az uniós politikusoknak és az uniós országok nemzeti politikusainak, akik rendelkeznek a világ legfejlettebb gazdasági régiójának erőforrásaival, a legmodernebb technikai lehetőségekkel és a félmilliárdos lakosság szellemi elitjét használhatják fel, kizárólag könnyű rutinfeladatokat szükséges megoldaniuk. Nem azért kapják az álomfizetéseiket közpénzből. Ha képtelenek ilyen problémákat időben és megfelelő módon kezelni, európai módon, vagyis nem úgy, mint egy ázsiai diktátor, hanem a szabályok betartásával, a személyes jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásával, akkor alkalmatlanok. Hiába nyertek meg egy választást, az nem garanciát jelent nekik, hogy bármit csinálnak, az a poszt az övék, csak cselekvési lehetőséget. Ha nincsenek meg a feladat ellátásához a megfelelő képességeik, akkor nem valók oda.

nincs1itt 2015.10.07. 11:01:12

@chrisred: egyetértünk, nagy vonalakban! de manapság már ez is valami! ez a probléma, mármint a menekültek kérdése, cseppet bonyolultabb. valóban rendelkezésre áll(biztos ez???) minden eszköz, képesség, lehetőség a megoldáshoz?
tekintsünk el mo.-tól, sok-sok tényező miatt! maradjunk a "nyugati" oldalon.
itt is emberek élnek, akik valamivel toleránsabbak, kicsit talán gazdagabbak(nem feltétlenül igaz), de ők is keményen megdolgoznak mindenért.
arra gondolnak, amit megfogalmaztál, majd az állami apparátus - amit baromi drágán tartok fenn én is - megoldja, hiszen ez az egyik feladata!

valóban, amikor az első török vendégmunkások - ez nagyon fontos! - érkeztek, akkor meg is oldotta a német állam, a következményei máig is fájó pontok! sokan maradtak, aztán jöttek a "jugoszlávok", de mindenki előtt érkeztek az olaszok 1955-től. majd a 1990-es évektől kezdve a "volgai németek"(köszi schröder! akiknek 90%-a soha nem rendelkezett német felmenőkkel) most van egy kb 7,5-8 milliós bevándorlói háttérrel rendelkező réteg a német társadalomban.
iszonyatos gondot jelent!
ha ezt meg akarják fejelni további százezrekkel, milliókkal, abba könnyen beleroppanhat a német gazdaság és társadalom, ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek egész európára nézve!
miért?
mert a bevándorlók zöme, akárhonnan is érkezett, álmokkal jött, amelyek nem nagyon váltak valóra, nehezen vagy egyáltalán nem integrálódtak, gettósodás 2-3. generációs bevándorlóknál nyelvi nehézségek!!!! ebből eredően iskolái nem nagyon vannak, tehát a munkaerőpiac sem tud velük mit kezdeni.

ahova ki szeretnék lyukadni, az csak annyi, hogy ezt a jelenlegi áradatot NEM lehet liberálisan kezelni! mi több bűnnek tartom!
emberségesen, amennyire lehetséges, de nagyon szigorúan kell eljárni! a legkisebb kihágást is azzal KELL megtorolni, hogy kiutasítják és fizikálisan meg is teszik ezt!
sajnos ezek az emberek egy másik civilizációból érkeznek! nem lehet európai módon viszonyulni, mert fel sem fogják az európai normákat! ez nem hiba, nincs egy deka rasszizmus vagy xenofóbia mögötte, ez tény.

chrisred 2015.10.08. 04:57:22

@nincs_itt: Igen, a török esetében a németek is elismerték, hogy elrontották az integrációt azzal, hogy kizárólag munkaerőként foglalkoztak velük, egyébként meg nem törődtek vele, hogyan illeszkednek be a társadalomba. De ne feledjük, azóta történt a keletnémetek sikeres integrációja, ami nagyságrendekkel nagyobb feladat volt mind az akkorinál, mind a jelenlegi migrációs hullámnál.

Nem tudom, mit jelent liberálisan kezelni az áradatot, csak azt, hogy okos ember nem várja meg, amíg reagálni kell a problémákra, hanem megpróbálja előre semlegesíteni azokat. Ezért szerintem az lenne a jó taktika, ha nem megtorolni szeretnénk a kihágásokat, hanem megelőzni. Pontosan azért, mert mi tudjuk, hogy ők ismeretlen terepre érkeznek, ami számukra tele van aknákkal, ráadásul elég rossz fizikai és mentális állapotban vannak a szörnű közelmúlt és a kilátástalan jövő miatt, szükséges lenne pontosan és érthetően tájékoztatni őket a helyzetükről és a lehetőségeikről. Lerakni nekik az útjelzőket, amivel kikerülhetik az aknákat.

nincs1itt 2015.10.08. 09:41:07

@chrisred: a kelet németek "sikeres integrációja", ne haragudj de mit is kellett integrálni? 25 év alatt...

a második bekezdés:

na áááácsi! kezdjük ott, hogy ők is tudják, csak lexarják! az első "akna" a kulturális különbség, amit NEM lehet egy tájékoztató brossurával megváltoztatni! ahhoz kell az érintett igen erős akarata, hogy az addigi életét teljesen megváltoztassa! fizikai és mentális állapotuk olyan rossz, hogy rendszeresen tömegverekszenek, rendőrnőket bántalmaznak, szétverik a saját szállásukat és a saját menekülttársaikat lopják meg. ezek nem elszigetelt, esetleges események! rendszeresek.
ahogy mondtam, álmokkal érkeznek, valakik, valahol becsapták őket, korábban már elsoroltam, hogy mi minden NEM lesz számukra elérhető a határlépés percében, de hosszű hónapok, évek múlva sem!
a nagyon befogadó német politikum is azért döntött a "keményebb" fellépés mellett, mert látható, hogy nincs más megoldás, mert a "menekültek" nem akarnak tudomást venni a valóságról.
természetesen tisztelet kivételnek, de ők - a kivételek - már nem a menekülttáborokban vannak, hanem igyekeznek integrálódni!
a legfrissebb hírek szerint, 400 ezer menekültet fognak deportálni európából, a nagyon közeli jövőben.

StanLee · https://newsroll.net 2015.10.08. 17:00:40

@chrisred: Elnezest, hogy beleszolok, de nem tudom, mit kellett a keletnemeteken integralni. Ha az integracio azt jelenti, hogy az infrastrukturalis elmaradottsagokat kellett felszamolni, akkor azt mondom, hogy az sikerult, de arra csak penzt kellett kolteni. Egy keletnemetnek nem kellett uj nyelvet tanulnia, nem volt az osszes analfabeta, nem voltak masok a vallasi szokasaik (Ok, nem jart templomba, de nem muszlim), ugyanazt a kajat ette, szerintem a noket is elegge tiszteletben tartottak. Soroljam meg?

A torok vendegmunkasok integracioja reszben azert nem sikerult, mert amikor idehoztak oket, akkor 2 eves turnusokban gondolkoztak, de ugye annyi ido alatt nem lehet senkivel egy nyelvet megtanitani es elvarni tole, hogy belesimuljon a kornyezetebe. Aztan a ket eves tartozkodast elvetettek, addig maradhatott mindenki, ameddig akart. A gyerekeknek kettannyelvu oktatast szerveztek, mert nem akartak teljesen beintegralni oket, remenykedtek, hogy hazamennek majd egyszer. Ezert mar a nyelvet sem tudtak mindannyian rendesen megtanulni. Persze lehet a regi hibakbol tanulni, csak most lassan millios letszamu tesztalany jon, tehat ha nem sikerul nekik a beilleszkedes, akkor nagyobb lesz a baj, mint a torokokkel, mert azoknak legalabb volt munkajuk. a mostaniaknak meg nincs.

chrisred 2015.10.08. 17:28:57

@nincs_itt: Az államszocializmusban nevelkedett alattvalókat, főleg azokat, akik a Stasi alatt "szocializálódtak", igenis szükséges volt megtanítani a nyugat-európai életformára, elég csak abból kiindulni, hogy mi, magyarok inagyon messze állunk tőle még 25 év után is. De azt visszavonom, hogy az integráció minden tekintetben sikeres volt, tekintve, hogy a migránsok iránti ellenérzések messze abban az országrészben a legnagyobb arányúak. Márpedig ez a tünet a szovjet birodalomra jellemző ázsiai hatalomgyakorlás mellékterméke, ahol még azért is engedélyt kellett kérni, ha az ember a szomszéd faluba akart átmenni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.08. 18:56:57

@StanLee:

Plusz a törökök kimondottan dolgozni mentek, nem a szociális rendszeren élősködni meg tiltakozni, hogy messze a városközpont és hogy meg akarják már kapni a nekik járó pénzt (segélyt).

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.10.08. 18:58:51

@StanLee:

Az sem utolsó szempont, hogy a törököket nem várta egy már ott lévő, integrálatlan és integrálódni nem is akaró török lakosság. A muszlimokat ellenben már várja egy ilyen párhuzamos muszlim társadalom a saját kis elzárt világukkal, no-go zónáikkal.

nincs1itt 2015.10.08. 23:27:30

@chrisred: nem tudom mennyi idős vagy, de bizony én dolgoztam az ndk-ban is, gyakorlatilag, ahogy @StanLee: kollega írja, annyi volt csak dolog a keletnémetekkel.
már megbocsáss, de ha szeretsz felköpni és aláállni az a te dolgod(mo.-on élőkre tett megjegyzésed)! gyanítom mesékből hallottál csak a szovjetúnióról, meg a többi húúú de rémes dologról.
tudod, nem azért nem szeretik ott (sem) a bevándorlókat, mert SzU, a nagy lófaxot! hanem nem annyira elbutult liberális balfékek (még), mert lássuk be sok fogalmad neked sincs arról, hogy mit is jelent 10 ezer ember, 100 ezer 1 millió!
csak próbálj a folyóparton összeszedni 10 ezer db kavicsot! mindjárt sejteni fogod, miről is beszélünk, itt is egy páran!

de nincs harag, csak szólok!

nincs1itt 2015.10.08. 23:30:10

@StanLee: még annyit tennék hozzá, hogy a török is igen távoli kulturális világ a némettől!
igazán a mai napig sincs ezirányú akarat a törökökben.

chrisred 2015.10.09. 05:32:26

@nincs_itt: Voltam az NDK-ban én is, de nem lep meg, hogy egyesek igényszintjének az akkori életmód megfelelt. Ez a köpés dolog elég nagy baromság, de úgy értelmezem, ennyit voltál képes felfogni abból, amit írtam. Ezzel a kavics dologgal eléggé betévedtél az erdőbe, de ha így haladsz a számolásban, akkor próbálj elképzelni 500 millió darabot.

Miért lenne, harag, csak véleményt cserélünk.

nincs1itt 2015.10.09. 11:02:56

@chrisred: az az áldott magas ló... na de semmi gond, szemmel láthatóan nem igazán érted, hogy vannak olyan emberek, akik minden jóindulat és emberség mellett is képesek gondolkodni. voltál az ndk-ban, naccerű, ettől máris mindent jobban tudsz.
te azt tudod, hogy mikor készült el az első bmw 5-ös? wiki is ér + gugli! talán egy cseppet világosabb lesz, hogy miért is mondta Seehofer, hogy csontig lexarja a Bundes-t, becsukja a határokat, vagy egyenesen más tartományokba küldi vonatokkal a menekülteket! akik írástudatlanok, nem is menekültek, erőszakosak és hazugsággal kezdik a nyugati életüket... ez 80%-ra igaz! szerintem demokráciában ez meglehetős többségnek számít!

ez a "Végső Érv" 500 millió... látom annyit értesz az egészből, hogy 500 millió több mint a menekültek száma. lássuk be ez is nagy eredmény tőled!
de nem ragozom tovább, értelmetlen. nem fogod megérteni.

nincs1itt 2015.10.09. 23:34:15

@chrisred: tegnapi hír, 344 ezer echt dájcsot kérdezett meg, a legnagyobb példányszámú napilap, a menekült kérdésről:

10% támogatja merkelt, 90% seehofert. vagyis elsöprő többség NEM AKAR több menekültet!

a bild volt a felmérést készítő, bulvár az igaz....

akkor senki nem helikopter???

chrisred 2015.10.10. 07:15:21

@nincs_itt: A 344 ezer német Bild olvasó egyetemi professzor arra a kérdésre válaszolt, hogy Németország mondja fel az 1951. évi genfi egyezményt, vagy mit jelent az, hogy nem akarnak több menekültet? Tudják, hány menekült él Törökországban és Libanonban? Mi van, ha az ottani napilapok olvasóinak szavazása alapján a kormányok úgy döntenek, hogy az összes menekültet kizavarják az országból? Ha a gazdag németeknek szabad, akkor a világ összes többi országa miért lenne köteles akár egy menekültet is befogadni?

nincs1itt 2015.10.10. 11:23:17

@chrisred: azt gondolom, a demokráciát az az a többség akaratát fontosabb szem előtt tartani, mint holmi teoretikus egyezményeket...
a genfi egyezmény megszületésekor, sem arab tavasz sem más a jelenlegihez hasonló körülmény nem volt.
ne becsüljük le a német átlag embert ha szabad kérnem, mert a világ 4. legerősebb gazdaságát építették fel, erős és biztonságosan működő demokráciát, mi több rengeteg embert fogadtak be, európa szerete sok-sok ember munkája megélhetése függ ezektől az egyetemi professzoroktól.
említettem már, szállj le a magas lóról, mert a rózsaszín tejbegríztől már nem látsz az orrodnál tovább!

még egyszer leírom, hátha.....

a menekültek 80%-a "csak" ILLEGÁLIS MIGRÁNS, GAZDASÁGI MIGRÁNS, akik NEM HÁBORÚS övezetből érkeznek!!!

na ebből a 80%-ból nem kérnek többet, de ha jól rémlik a genfi egyezmény sem emlékezik meg ezekről az emberekről!

chrisred 2015.10.11. 06:03:06

@nincs_itt: A lehető legtávolabb áll tőlem, hogy a német polgárokról és az általuk képviselt éerékekről lebecsülően nyilatkozzam, azt hiszem, ez már korábban kiderült. Csak a netes szörfözés közben elnyomott kattintgatásokról van meg a véleményem. Az igazi véleményformálás valahogy így néz ki:

www.reuters.com/article/2015/10/10/us-trade-germany-ttip-protests-idUSKCN0S40L720151010

Ez azért nem ugyanaz, mint egy Bild szavazás vagy valami nemzeti konzultáció előre szerkesztett kérdésekkel. Mennyi embert sikerült kivinni az utcára a migránsok elleni gyűlölethadjáratban pro vagy kontra? Max ötezret? A német emberek igenis tudják, mik a valóban fontos kérdések, amik befolyásolhatják a jövőjüket és a gyerekeikét.
süti beállítások módosítása