Általában nem indulunk úgy hosszabb útra, hogy ne döntenénk el előre, hová is szeretnénk eljutni. Előveszünk egy térképet és megtervezzük az útvonalat, bepakoljuk az elemózsiát és a melegítőfelsőt, s csak azután vágunk neki a kalandoknak. Ha útközben kereszteződéshez érünk, vagy ha a rengetegben nem látjuk tisztán, merre is vezet tovább az út, ismét rápillantuk a térképre, és végig szemünk előtt lebeg a cél, amelyet kitűztünk magunknak.

A nyelvtanulás hosszú folyamat, s egyáltalán nem nevezhető egyszerűnek, ha azt határoztuk el, otthon, mi magunk segítjük hozzá gyermekünket ahhoz, hogy az anyanyelvén kívül másik nyelvet is ismerjen.

Eldöntöttük előre, hová szeretnénk eljutni?

A kérdés nem könnyű, mert nyelvtudás alatt sokmindent lehet érteni. Az a célunk, hogy nyelvvizsgája legyen a gyereknek? "Igazi" hivatalos nyelvvizsgát 14 éves kortól lehet tenni Magyarországon, addig nagyon hosszú az út, ha kisbaba korban kezdjük a felkészülést... Az a célunk, hogy beszélni tudjon a gyerekünk a második nyelvén? Akkor nem ártana, ha beszélgetőpartnereket is biztosítanánk neki, játszótársakat - ez sem éppen könnyű feladat, ugye?

Lehet, hogy ez az út mégsem hasonlít a hegyekben tett kirándulásokra? Lehet, hogy mégsem kell szigorúan szabott céllal rendelkeznünk? Talán ez az a helyzet, amikor

MAGA AZ ÚT A FONTOS, NEM A CÉL.

Vagyis a lényeg az, hogy jól érezzük magunkat együtt, amikor német meséket olvasunk, német dalokat énekelünk, néha-néha németnyelvű gyerekekkel találkozunk vagy németül rendelünk külföldön az étteremben. 

Nem feltétlenül baj, ha 3, 4 vagy akár 6 éves korában nem tud X számú német dalt vagy nem ismer Y számú német kifejezést a csemeténk: a lényeg nem fejezhető ki tényszerű számokkal. Ami igazán fontos, az érzelmi síkon zajlik, és éppen emiatt kitörölhetetlen az emlékezetünkből, nyomot hagy, és befolyásolja a majdan felnövő gyermek saját döntéseit.