Mit gondolnak rólunk a németek? Röviden: nem sok jót.
A hivatalos állásfoglalás szerint azért emelték fel a sorompót péntek éjjel a Keletiből elindult emberek előtt, mert Magyarországon embertelen körülmények között kellett tölteniük a napjaikat.
Az osztrákok viszont tapssal és megrakott asztalokkal fogadták őket és rögtön engedték tovább az áhított cél, Németország felé. A német híradó riportere szinte kénytelen volt bocsánatot kérni a nézőktől, amiért olyan kevés menekült látható mögötte a háttérben a müncheni pályaudvaron. Olyannyira hatékonyan működött a gépezet, hogy minden érkezőt, amint leszállt a vonatról, azonnal vitték is egy jobb helyre.
Aki járt a Keleti pályaudvaron (és aki nem), tudja, hogy a körülmények tényleg szörnyűek voltak. Aki hisz a szemének az ausztriai és németországi képsorokat látva, az látja, hogy az ottani fogadtatás fényévekre van az ittenitől.
Mégsem kell attól tartanunk, hogy elromlik a Magyarországról kialakított kép az átlag-német szemében. Nem most romlik el, ezen már réges-rég túl vagyunk.
Budapesten élek, de az elmúlt években sok némettel kerültem kapcsolatba, ideiglenesen a magyar fővárosban élőkkel és alkalmilag idelátogatókkal is. Főként képzett, művelt fiatalokkal. Beszélgetéseink során szinte folyamatosan a védekező pozíciójában találtam magam: védenem kellett szülőhelyemet, honfitársaimat és sokszor magamat is. Nagyrészt a német sajtónak köszönhető, hogy lesújtó kép alakult ki beszélgetőtársaimban az én országomról.
Álljon itt két konkrét példa:
Egy Budapesten rendezett konferencián, az előadások után az egyik német phd-hallgató feltette a kérdést a teremben a közös beszélgetésen: "Itt Magyarországon is előfordul olyasmi, mint Kínában, hogy a kormány blokkolja az interneten a külföldi weboldalakat, hogy a magyar lakosság ne juthasson információhoz a világból?" Hangsúlyoznám, hogy a kérdést feltevő iskolázott, fiatal hölgy volt, doktorandusz, aki azóta talán már a doktori disszertációját is megvédte. Politológus hallgató, a témája a Stasi, az egykori NDK besúgórendszerének vizsgálata. Na igen, ahogy a sebész közismerten mindenütt eltávolítandó daganatokat lát, úgy látszik, a diktatúrákat vizsgáló kutató is hajlamos arra, hogy meglóduljon a fantáziája...
Egy másik alkalommal egy több hónapja Budapesten élő német ismerősömmel (szintén phd-hallgató) elmentünk megnézni a Chagall-kiállítást a Nemzeti Galériában. Kifelé jövet az ismerősöm megkérdezte: "És ezt hogy-hogy engedélyezi a kormány?" Nem vagyok biztos benne, hogy azóta helyre tette-e magában, amit saját szemével látott, vagy még mindig azt érzi valósabbnak, amit a német tévében mutatnak...
Semmiképp nem szeretném rózsaszínre festeni a mai magyar politikai vezetésről (és ellenzékről) vagy a mai magyar társadalomról alkotott képet. De a fekete festékkel sem értek egyet.
A tanulság a nyelvtanulás szempontjából szerintem az lehet, hogy érdemes elsajátítani idegen nyelveket, mert ez lehetővé teszi, hogy más megvilágításban is láthassuk a dolgokat. Megértjük, hogy látnak bennünket mások, és rájövünk, hogy nem árt kritikusan szemlélni más országok médiáját. Talán rájövünk arra is, hogy nem árt kritikusan szemlélni a saját médiánkat sem. Ha igazán tisztán szeretnénk látni, a legjobb, ha több irányból is szemlélődünk!