A Goethe Intézet készített néhány interjút a többnyelvűségről. Az egyiket Cem Özdemirrel, a török származású berlini politikussal.
Szerintem nagyon érdekes, ahogy a személyes tapasztalatairól és érzéseiről beszél.
Beszámol arról, hogy a török és német nyelvismerete hogyan változott az idők során, illetve hogy ma már szüksége van egy kis "bemelegítésre", mielőtt török nyelven adna interjút. Ez megerősíthet bennünket abban, hogy a nyelvtudás nem valami állandó dolog, hanem változó, korrigálható / fejleszthető / visszahozható kihagyások után is. Nagyon fontosnak találom azt is, hogy megemlíti, mennyire befolyásolja a viselkedését, hogy melyik nyelven szólal meg. Ha törökül, akkor többet gesztikulál, ha németül, akkor annak a környéknek a dialektusában, ahol felnőtt, s amely a diákkorát hozza vissza az emlékezetébe.
(Én is észrevettem már magamon, hogy máshogy szólalok meg németül, mint magyarul, és nemcsak a szókincs vagy a kiejtés miatt. MÁSHOGY ÉRZEM MAGAM a két különböző nyelven beszélve.)