Gyereknémet

Német dalok, játékok, mesék gyerekeknek

Interjú Arnold Schwarzeneggerrel

2012. április 26. 14:01 - Kindergarten

Rátaláltam arra az interjúra, amit a német RTL csatorna készített Arnold Schwarzeneggerrel, és amelyre a mai napig emlékszem, bár sok évvel ezelőtt láttam a tévében.

Ez az a műsor, amelyben Schwarzeneggert hosszabb ideig lehet hallani az anyanyelvén megszólalni. Szerintem ez már önmagában is élmény, de érdekes  a hollywoodi villájában berendezett "osztrák szobája" is, ahová, mint elmondja, ahová akkor húzódik vissza, amikor honvágya támad.

Az interjúban egy szimpatikus, vidám fickót ismerhetünk meg, akiben a szívműtétje után, mint meséli, túlteng az energia. Viccelődik, hogy bírja ezt a felesége, és büszkén mesél négy gyerekéről, akiknek megpróbál a legjobb apja lenni.

A beszélgetés valamikor az ezredforduló előtt készült, így ma különösen pikánssá teszi az elhangzottakat, amit azóta tudunk: Arnienak pontosan ebben az időben, vagy kicsit később született az ötödik gyermeke - a házvezetőnőjétől. Ez a "baleset" azonban titokban maradt a fiú tizenhárom éves koráig - lehet, hogy Schwarzenegger mégis sokkal jobb színész, mint gondoltuk róla?!

Itt megnézhető az Exclusiv interjú Arnold Schwarzeneggerrel, ízes osztrák dialektusban. Tanításhoz nem biztos, hogy használni tudjuk - de lehet, hogy mi magunk tanulhatunk belőle...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyereknemet.blog.hu/api/trackback/id/tr814474740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása